
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy debreceni kórházba kérték a rendőrök gyors segítségét hétfő este. Egy orvos számolt be arról, hogy egy 50 éves nő súlyos fejsérülésekkel került be hozzájuk, azonban a gyanú szerint az életveszélyes sebeket bántalmazás következtében szerezhette - írta a police.hu.
A rendőrök a bejelentést követően azonnal adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek. Hamar körvonalazódott, a vámospércsi nő az otthonában sérült meg, továbbá kiderült az is, hogy a 61 éves élettársával még előző este összeveszett.

Fotó: police.hu
A nyomozás során kiderült, hogy a férfi a vita hevében egy fejszével többször megütötte a nő fejét. Pusztán a gyors és szakszerű orvosi ellátásnak köszönhető, hogy nem halt meg a súlyos támadás következtében.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, majd bűnügyi őrizetbe vették. Letartóztatását a Debreceni Járásbíróság csütörtökön elrendelte, emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen