
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kegyetlenül, macsétával végezte ki két ismerősét egy 31 éves férfi Szegeden. Egy erdős részen történt a kettősgyilkosság. A gyilkost a rendőrök még a koronavírus miatti kijárási tilalom idején fogták el. Az utcán látták meg. Igazoltatták, ekkor vették észre, hogy véres a ruhája és zavartan viselkedik. Erről korábban maguk a rendőrök beszéltek.
„Egy hirtelen fordulat után közölte, hogy megöltem két férfit és megmutatom a helyszínt is” – mondta az egyik rendőr.
A férfi miután utcára került a két hajléktalannal élt együtt. Egyik ismerőse fejét 17-szer ütötte meg a macsétával. A bíróságon részletesen beszélt a mészárlásról.
„Egy határozott mozdulattal a nyakizmát, a gégecsövet elvágtam neki” – vallotta be.
Másik ismerőse annyira megijedt, hogy a szörnyűség után egy másik bódéba menekült, imádkozott. A gyilkos azonban utánament.
„Össze volt kulcsolva a keze, és csak annyit kérdeztem tőle, hogy mondom: "tudod mi fog történni most." Mondta, hogy: "tudom". Annyit mondtam neki, hogy: "akkor csukd le a szemed légy szíves" – folytatta a gyilkos.
A brutális kettősgyilkosság két éve történt. Elsőfokon a férfit már elítélték. A döntést azonban másodfokon részben megváltoztatták.
Megváltoztatásra pusztán azért került sor, mert a Szegedi Ítélőtábla eljáró tanácsa a törvényszék által megállapított háromszorosan minősülő különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, illetve védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, a súlyos testi sértés bűntette és a garázdaság vétsége mellett egy harmadik sértett sérelmére elkövetett emberölés előkészülete bűntettében is bűnösnek mondta ki a vádlottat.
A Szegedi Ítélőtábla a kegyetlen gyilkos büntetésén nem változtatott, azaz a férfi élete végéig fegyházban marad.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen