
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hajmeresztő balesetet rögzített egy kocsi fedélzeti kamerája a fővárosban, az Orbánhegyi úton január 5-én este – osztotta meg a Budapesti Autósok Közössége.
A videón látható, amint a teljesen egyenes útszakaszon egy autó egyszer csak érthetetlen módon elkezdett a járda irányába sodródni. Egyelőre nem tisztázott, a sofőr mivel volt elfoglalva, vagy esetleg nem lett-e rosszul, ugyanis felhajtott a padkára, és nekiütközött az ott parkoló Suzuki Ignisnek.
Éppen két gyalogos sétált ekkor a kocsi mellett, hatalmas szerencse, hogy nem történt nagyobb baj. Ezt követően az autó felborult, és még egy menetrend szerint közlekedő buszt is eltalált, majd az oldalán állt meg.
Szinte hihetetlen, de a vezető karcolásokkal megúszta az esetet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen