Verekedés miatt szakadt félbe a templomi mise

A hangoskodó férfit a szószéken teperték le a gyülekezet tagjai, majd vezették ki a templomból.

A Twitteren közzétett videón látható, amint a pap arra kéri az egyik hívőt, hogy hagyja el a Washington állambeli, lakewoodi St Frances Cabrini Templomot, ugyanis birtokháborítást követett el jelenlétével. A maszk nélkül térdelő férfi ennek azonban nem akart eleget tenni, így a pap kérte a jelenlévőket, hogy hívjanak rendőrt. A múlt vasárnapi istentisztelet természetesen egyből félbeszakadt, mivel a férfi felment a szószékre, majd elindult a pap felé, akinek egyből a segítségére sietettek a gyülekezet tagjai.

A vita hevében hatalmas lökdösődés kezdődött, majd leteperték az agresszort. A férfit végül nagy nehézségek árán felemelték és kivitték a templomból, ahol átadták a rendőröknek.


A hatóságok előtt nem volt ismeretlen a férfi, ugyanis többször is elkövetett már birtokháborítást, emellett a maszk viselési kötelezettségeknek sem tett soha eleget.

"Viselkedése egyre rosszabbá és kiszámíthatatlanabbá vált. Folyamatosan sértő és fenyegető magatartást tanúsított, amely nemcsak engem, hanem a plébániát és az iskola személyzetetét is sújtotta. Az adott körülmények között a plébániának és az iskolának nem volt más választása, mint távolságtartási végzést szerezni ellene a Lakewoodi Rendőrkapitányságtól. Ezt azonban figyelmen kívül hagyta vasárnap" - mesélte a KIRO 7-nek Brunet atya.

2021. október 29. 11:35
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family