Az áldozatot, Istvánt családtagjai kezdték el keresni, miután nem érték el telefonon. Ők hívták a rendőröket is, akik vérbefagyva találtak rá a 39 éves férfi holttestére.
Rokonai szerint több mint 30 késszúrással végeztek vel. Az áldozatot sokan ismerték a környéken, mivel egy helyi pékség résztulajdonosa volt. Társa megrendülve beszélt a Tényeknek róla.
István ismerősei szerint nős volt, egy hat és egy két éves gyerek édesapja. Egy ideje már nem élt együtt feleségével, hanem albérletbe költözött. Az ott élők szerint a jelenleg gyilkossággal gyanúsított 21 éves férfi költözött hozzá Debrecenből. Éppen ezért a barátai is találgatják az indítékot.
„Ugye volt egy harmadik fél is gondolom, aztán féltékenységből történt ez az egész” – nyilatkozta a rokona.
A fiatal férfi ellen elfogató parancsot adott ki a rendőrség.
A 21 éves, debreceni V. Dominik Márkot hétfő délután látták egy miskolci kutyafutattóban. Azonnal hívták a rendőröket. A gyilkos miután meglátta az egyenruhásokat, meg akarta ölni magát egy késsel. Több helyen megszúrta magát. A mentők kórházba szállították.