A 75 éves korában, április 18-án elhunyt zenésztől, énekestől több mint százan vettek végső búcsút.
"Szép ívű, ám hullámvölgyektől sem mentes életpálya az övé, középpontjában az örök szerelemmel, a mindenkori Minivel. Amely, ha épp nem létezett, az ott írt dalok akkor is, minden korszakában elkísérték: A Gőzhajó, Vissza a városba, Kell a barátság és a többi, köztük Bartók Béla művei, többféle felfogásban" - mondta Török Ádám ravatalánál munkatársa, Hegedűs István újságíró.
Kitért arra, hogy Török Ádámot a jóisten a tehetség mellett megáldotta az integrálás, a béketeremtés, a diplomáciai érzék képességével, és mindehhez kellő tekintéllyel is rendelkezett. Hozzátette: a közönség körében érezte igazán elemében magát, legyen az kis klub vagy nagyterem, harminc vagy háromezer néző. Hegedűs István megemlítette, hogy tizenkét esztendeje Emlékút a Ballada folyón című dalában azokat a neveket sorolta fel, akikkel az évtizedek során együtt zenélt, és akik már eltávoztak. "Most a szerző nevével bővült a hosszú sor..." - tette hozzá.