
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
A perverz férfi először egy iskolába tartó 16 éves lányt szemelt ki magának még november elején. A fiatal diáklány arra lett figyelmes, hogy a nagyiccei megálló közelében egy vele szemben ülő férfi - miközben tekintete a lányra szegeződött - kigombolta a nadrágját, elővette a nemi szervét, majd önkielégítésbe kezdett - számolt be róla a police.hu.
A férfi egy szót sem szólt, mire a lány rémületében leszállt, majd egy másik kocsiban folytatta útját. Ezt követően jelezte a rendőrségen a történteket.
Pár nappal később hasonlóról érkezett bejelentés, akkor egy 28 éves nő kérte kétségbeesetten a rendőrök segítségét. A történet kísértetiesen egyezett a korábbival, november 10-én a Cinkotáról Gödöllő irányába közlekedő HÉV-en végzett önkielégítést egy férfi, miközben lassan oldalazva lépdelt közelebb áldozatához.
Az 53 éves V. Gábor november 11-én este már a kihallgató helységben találta magát, szeméremsértéssel gyanúsították meg és őrizetbe vették. A férfi a terhére rótt bűncselekményeket nem ismerte el, a kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vele szemben szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket