Vége a dalnak: A TEK vitte el a törvények felett álló rendőrt

A párost végül a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el.

A 44 éves férfi augusztus óta egy Pest megyei város környékén rendszeresen dizájner drogokkal kereskedett. A férfi bebiztosította az üzletet, ugyanis megkérte a járőrként dolgozó 20 éves ismerősét, hogy az általa elkövetett bűncselekmények miatt szükséges rendőri intézkedéseket mellőzze, továbbá minden bűnügyi adatot és információt osszon meg vele.

A rendőrnő a kérésnek eleget tett, így tájékoztatta a tervezett rendőri intézkedésekről és a különféle drogokkal kapcsolatos feljelentésekről. Közölte azt is, hogy ő mikor lesz szolgálatban, amely megkönnyíti a bűncselekmény végrehajtását.

A férfi érdeklődésére a rendőrnő arról is beszámolt, hogy lakossági bejelentések érkeztek a veszélyes vezetési stílusa miatt.

Mindezeken túl, a járőr egy szeptember eleji szolgálata során dizájner drogot talált egy ellenőrzés alá vont személynél, akit aztán intézkedés nélkül elengedett.


A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentést tett, a bűnügyi akcióban a rendőrség több szervezeti egysége, míg az elfogásban a Terrorelhárítási Központ is közreműködött.

Hétfőn a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára mindkét gyanúsított letartóztatását egy hónapi időtartamra elrendelte. A döntés ellen a rendőrnő – aki egyébként tagadta a bűncselekmények elkövetését – és védője fellebbezést jelentett be. A díler az ügyészségen érdemi védekezést terjesztett elő, míg a bíróságon nem tett vallomást, de tudomásul vette a kényszerintézkedésről rendelkező végzést.

Címlapfotó: Illusztráció (police.hu)

2022. szeptember 28. 12:35
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family