
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
A 32 éves férfi 2020 májusától egy vagyonvédelmi cégnél dolgozott, feladata egy Hajdú-Bihar megyei bevásárlóközpont épületeinek takarítása volt.
A férfi tavaly június 13-a és 18-a között a pláza belső udvara felőli homlokzatáról egy fabottal levert 375 fecskefészket.
A Magyarországon előforduló fecskék valamennyi példánya védelem alatt áll, így a vádlott a molnár- és füstifecskék fészkeinek megsemmisítésével jelentősen megváltoztatta az élőhelyüket. A szörnyű tett szerencsére nem vezetett a madarak tömeges pusztulásához.
A bevásárló központ üzemeltetőjét a fészkek költési időben történt elpusztítása miatt 1 400 000 forint természetvédelmi bírsággal sújtotta az illetékes kormányhivatal - számolt be róla a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A férfi a hajdúnánási rendőrök nyomozása során beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a takarítóval szemben védett élő szervezetek életközösségét, azok élőhelyét jogellenesen, jelentős mértékben megváltoztatva elkövetett természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon.
Az ügyészség indítványozta a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján, hogy a vádlottal szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki.

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló