
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás
Bekötözött fejjel és karral feküdt a kórházi ágyán az a férfi, akit késsel és vasvillával szurkáltak össze a párja rokonai Tiszalökön. A támadás még két éve történt, a négy gyerekes családapa kis híján belehalt a sérüléseibe. Az áldozat élettársa az eset után zaklatottan nyilatkozott a Tényeknek.
Így fogta a kést és jött és mondta, na most meghalsz, meghalsz! És így megláttam a kést, elkiabáltam magam, hogy jaj Olivért megölik, a kés, a kés!
– idézte fel a szörnyűséget a nő a Tényeknek.
A nő még korábban elvált a gyerekei apjától, ezután ismerkedett meg Olivérrel, akivel összeköltözött. Már jó ideje élettársak voltak, de az asszony családja ezt még mindig nem nézte jó szemmel. A nő szülei, a bátyja és annak felesége egy éjjel elhatározták, hogy megölik a férfit.
Ránk törték az ajtót és azt vettem észre, hogy szurkálnak
- ezt az áldozat mondta, amikor még kórházban feküdt. A nő rokonai az ágyhoz szorították és késsel, illetve vasvillával szurkálták, az egyik szúrás ráadásul a máját érte. Mindezt egyébként végignézték a férfi kisgyerekei is, akik szintén abban az ágyban feküdtek, ahol az apjuk az életéért küzdött.
Az ügyben nemrég tartották az előkészítő ülést, melyen a törvényszék ítéletet is hirdetett. Az áldozat legnagyobb megdöbbenésére a támadóknak nem kell börtönbe menniük.
Mind a négy vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatot tett, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a bíróság a vádirati indítványnak megfelelően valamennyiőjüket próbaidőre felfüggesztett szabadsgávesztés-büntetésre ítélte.
Az ítélet jogerős, a négy vádlott annak ellenére, hogy csaknem megölte rokonuk párját, nem kapott letöltendő börtönbüntetést.

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás

Újabb fiatal fiú tűnt el, nagy erőkkel keresik a hatóságok

Jelentős jövedelemnövekedések érkeznek februárban

Kigyulladt egy lakás Csepelen, kiderült, mi okozta - Fotó

Újabb csalók a láthatáron, gyerekek nevében szedik áldozataikat

Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni

Veszélyes betolakodók Pécsen, a lakók nincsenek biztonságban - Videó

Drámai életmentés Hevesben, majdnem az ügyeleten történt tragédia

Bedrogozva lövöldözött az ismert orvos Balatonszepezden

Felakasztotta magát egy diák a társai szeme láttára Ercsiben

MVM: a rezsistop révén egyszeri, 30 százalékos kedvezmény biztosított a lakosságnak

Fel akarta gyújtani a testvérét a szatymazi nő, elítélték