
Mozdulatlan áldozatot találtak Ároktőnél, autó üthette el - Fotó
Vádat emelt az ügyészség négy férfi ellen, miután augusztus 18-án tömegverekedést indítottak a kemecsei benzinkúton – közölte pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség. Az egyik férfi az utcán beszélgetett ismerőseivel, amikor látta, hogy egy ellensége kocsival leparkol a közelben. Ekkor zsebéből előkapott egy kést, és kiabálva szaladt a kocsiban ülő férfi felé, aki először menekülni kezdett a támadó elől. Néhány pillanattal később már látta, hogy kisbusszal megérkeznek a rokonai, akik viszont egy fém rúddal rohantak a kést szorongató férfi felé, ebből viszont utcai tömegverekedés kerekedett.
A bántalmazás miatt az egyik férfi és az ügy tanúja könnyű, zúzódásos sérülést szenvedett. Az ügyészség a bűncselekményt elismerő és megbánó négy vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést illetőleg próbára bocsátást indítványozott.
Címlapfotó: Magyarország Ügyészsége

Mozdulatlan áldozatot találtak Ároktőnél, autó üthette el - Fotó

Rendkívüli készültség a kiskunhalasi postánál – videóval

Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Gyerekeket sodort el egy taxis Egerben, majd továbbhajtott - videóval

Halálra rugdosta apósát egy somogyi férfi

Tűzoltók, mentők és a szolgáltatók egyszerre küzdenek

Zebrán gázoltak el egy kisgyereket az Erzsébet Iskolánál

Elindultak a kézbesítők a megemelt nyugdíjakkal

Óriási tűz ütött ki Kiskunhalason, épületek és kocsik is lángoltak

Több helyen is veszélyes a levegő az országban, mutatjuk, hol

Négyéves kislányhoz riasztottak mentőhelikoptert, leállt a légzése

Halálra gázolt egy gyalogost az Üllői úton, majd elmenekült