Nem mindennapi üldözés kezdődött február 5-én reggel Budakalászon. Egy, a 11-es út felé tartó autósra kapták fel a fejüket a rendőrök, és rémlett nekik, korábban már intézkedtek vele szemben, akkor ugyanis jogosítvány nélkül, vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült volán mögé a sofőr - írta a police.hu.
A rendőrök hang és fényjelzéssel akarták megállásra kényszeríteni a nőt, ő azonban erre fittyet hányva megpróbált elmenekülni. A rendőrök egészen Dunakesziig üldözték, időközben a sofőr egy szolgálati autónak is nekiütközött, majd defektet kapott. Ezzel azonban nem foglalkozott, kilométereken keresztül nyomta tovább a gázt, az ámokfutás akkor ért véget, amikor lehajtott az útról és egy árokban kötött ki. A nő és az utasa kipattantak az autóból, és futva menekültek tovább. A nyomukban lévő egyenruhások T. Annát egy lakóparkban érték utol, az autó utasát még keresik. Az üldözés során senki sem sérült meg.