
Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK
– Ön azt állítja, hogy ezek a hangfelvételek nem valósak?
– Én azt állítom, hogy sz*rok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken, elnök úr! Ugyanis emberek beszélgetnek egymás között.”
Karácsony Gergelyt nem érdekli, hogy mi van az Anonymus által nyilvánosságra hozott felvételeken - írta meg a hírado.hu.
„Sz*rok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken”
Meghallgatták Karácsony Gergelyt a Városháza-ügyet vizsgáló bizottságban. A balliberális főpolgármester ahogy korábban, úgy most is arról beszélt: nincs semmilyen ügy, felesleges volt vizsgálatot indítani, nem akarják eladni a műemlék épületet.
„Miért van ez a bizottság, miért van ez az állítólagos ügy? Szerintem ez egy rendkívül kellemetlen kérdés, tekintettel arra, hogy nem történt semmi, amit ki kellene vizsgálni” – mondta a főpolgármester.
A városvezető hamis vádnak nevezte azt is, hogy átláthatatlanul gazdálkodnának. Karácsony Gergely szerint a Fidesz áll a Városháza-ügy mögött és az orosz titkosszolgálatok végezhették a lehallgatást. Szerinte az ügy szereplőit csőbe húzták és politikai lejárató kampány folyik.
„Nyilvánvalóan semmilyen komolyan vehető dokumentum nincs a nyomozóhatóságok kezében, politikai vádakat hallhattunk, amelyeket az égadta világon semmi nem támaszt alá, furcsa módon a rendőrség fontosnak érezte, hogy házkutatásokkal vigye tovább a nyomozások ügyét” – mondta Karácsony Gergely.
A fővárosi ingatlanok értékesítése körüli botrányt még az Index.hu robbantotta ki, amikor november elején arról írt, hogy a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat közvetítők bevonásával eladná a budapesti Városházát.
A főpolgármester azonnal hírhamisítással vádolta meg a portált és többször tagadta, hogy el akarják adni a Városházát.
Viszont az Anonymus által közzétett hangfelvételek egyikén Barts J. Balázs, a Budapesti Vagyonkezelő vezérigazgatója is arról beszélt, hogy a főpolgármesteri kabinetnek tetszett a Városháza értékesítését magában foglaló elképzelés.
„Arról beszélünk, ami a régi Városháza épülete. És az előtte lévő, tehát a telek teljes egészében, ami a projektben van.
Ez a 4,7 hektár?
Jó kérdés. Ez 4,7 hektár, amiből 3,9 hektárt eladnánk, és nyolcezer négyzetmétert megtartanánk” – idézte Anonymus a beszélgetést.
A sajtó többször írt egy fontos összefonódásról is: a tárgyalások egyikén Bajnai Gordon volt miniszterelnök – aki maga ismerte el, hogy részt vett az egyik egyeztetésen – azt mondta: A projekt egyik nehézsége, hogy a hatpárti koalíció tagjai is részt akarhatnak majd az üzletből és jutalékot fognak kérni.
„Szerintem, amikor bejelentkezik nálatok valaki, nem tudja kontrollálni, hogy kik fognak bejelentkezni. Rengeteg ilyen cápa úszkál abban a tóban és egy nagykoalícióban, ahol mindenkinek maga kis részterületei vannak. Ez a realitás, ez így működik” – hangzott el a felvételen.
A hazugságspirálból nem lehet áldozatpolitikával kikeveredni, és azok az állítások, amelyekkel a főpolgármester védekezik, mint amilyen az orosz titkosszolgálat emlegetése, egy nevetséges színjáték része –nyilatkozta Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője az M1-nek.
„Lezajlott egy olyan színjáték, ami onnan indult, hogy Karácsony Gergely a Városházának az eladási szándékát álhírnek nevezte, sőt úgy fogalmazott, hogy azt a lapot ő többet nem fogja olvasni, amelyik először ezzel kapcsolatban megszólalt. Ennek ellenére most eljutottunk oda, hogy a vizsgálóbizottság már a szándékon túl, olyan dolgokat vizsgál, amelyre több mint bizonyítékok állnak rendelkezésre” – mondta Nagy Ervin.
Nagy Ervin hozzátette: Karácsony Gergely teljesen mást csinál megválasztása óta, mint amit a kampányában a budapestieknek ígért. A vizsgálóbizottság jelentésről a Fővárosi Közgyűlés januári ülésén döntenek.
A címlapfotó illusztráció.

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson