
Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK
Varga Mihály arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egészségipari Támogatási Programban (ETP) a kormány kettős célt tűzött ki: egyrészt a hazai egészségipar fejlesztését, hogy az ország képes legyen önellátásra az egészségügyi védőeszközök terén, másrészt, hogy a megvalósuló beruházásokkal erősítsék a magyar cégek külpiaci jelenlétét. A Karsai Alba beruházása megfelel e kettős célnak - tette hozzá.
A miniszter közölte, hogy a csaknem 3,4 milliárd forintos fejlesztéshez a kormány 2,9 milliárd forinttal járult hozzá. A korábban elkészült 1,2 milliárd forintos fejlesztéssel a cég maszkok és immunerősítő vitamintabletták csomagolásának előállítását kezdte meg, a most átadott új labortechnikai, pipetta gyártó üzem 2,2 milliárdos költségéhez 1,7 milliárd forintot adott a kormány.
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az új üzemmel a Karsai évi negyedmillió darab, laborvizsgálatokra alkalmas pipetta előállítására vált képessé. A vállalkozás már most is nemzetközileg elismert középvállalatnak számít, árbevételének több mint fele exportból származik, a világ 22 országában ismerik termékeit - tette hozzá.
Arról is beszélt, hogy a kormány 2020-as gyors és határozott döntéseinek köszönhetően a magyar gazdaság teljesítménye már most meghaladja a járvány előtti szintet, miközben az uniós országok többségében erre még várni kell. A növekedés mértéke idén rekord magas lehet, elérheti a 7-7,5 százalékot, míg a munkahelyek száma minden korábbinál magasabb, több mint 4 millió 700 ezren dolgoznak.
Karsai Béla a műanyagiparban érdekelt Karsai Holding Zrt. elnöke, a Karsai Alba Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy új területre léptek a beruházással, amit önerőből nem tudtak volna megtenni. Jelezte, hogy új termékeiket az Egis, a Richter, a Béres és a Chinoin gyógyszergyárak is vásárolják.
Törő Gábor a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a Karsai egészségipari beruházása is erősíti azt a várakozást, miszerint a magyar gazdaság növekedése továbbra is töretlen marad.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester elmondta, hogy a város gazdasága idén várhatóan túl fogja szárnyalni az eddig rekordnak számító 2019-es esztendőt, ebben pedig kiemelt szerepe van a Karsai Holdingnak. Jelezte, hogy támogatja a kkv-k adókedvezményének meghosszabbítását, kigazdálkodhatónak tartja a helyi költségvetésben, és fontos lépésnek tartja a kkv-k további megerősödéséhez.
A Karsai Holding Zrt. 2019-ben 6,081 milliárd forint nettó árbevétel mellett 172 millió forint nyereséget könyvelt el. Tavaly 6,965 milliárdos árbevételhez 620 milliós nyereség párosult.
A Karsai Alba Kft. tavalyelőtt 2,064 milliárd forint nettó árbevétel mellett 11,3 millió forint nyereséget könyvelt el. A 2020-as üzleti évben 3,105 milliárdos árbevétellel és 375 milliós nyereséggel zárta.
MTI

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson