Varga Mihály: a magyar gazdaság akkor erős, ha építhet nagyvállalatai versenyképességére

A magyar gazdaság akkor erős, ha építhet nagyvállalatai versenyképességére - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken nagyvállalati támogatási szerződések aláírásakor, Budapesten.

A Nagyvállalati beruházási támogatási programban a pénzügyminiszter három céggel, a Bis Hungary Kft.-vel Videoton Elektronikai Kft.-vel és a Hajdu-Alu Zrt.-vel írt alá szerződést, amelynek révén 2,3 milliárd forint fejlesztés valósul meg 940 millió forint támogatással.

Varga Mihály kiemelte: az elmúlt időszakban több jelentés is megerősítette, hogy a magyar gazdaság újraindítása sikeresen megkezdődött, hamarabb, mint Európa más országaiban.
"Beruházás, munkahelyek teremtése, növekedés, végül a tartós egyensúly elérése - ez a helyes sorrend a gazdaság újraindításakor" - fogalmazott.

A pénzügyminiszter szavai szerint a koronavírus-járvány megmutatta, hogy a hazai ipar megerősítése, a technológia fejlesztése jó irány. A nagyvállalati beruházási támogatás a járvány miatti leállások idején is folytatódott, munkahelyek tízezreinek megtartását, több ezer új munkahely létrehozását segítette - ismertette.

Arról is beszélt, hogy a magyarországi nagyvállalatok jelentős mértékben járulnak hozzá a gazdaság teljesítményéhez, hozzáadott értékben 48 százalék, beruházásban 40 százalék, foglalkoztatásban 26 százalék a részesedésük, és fontos szerepet töltenek be az adott térség gazdaságában. Varga Mihály a nagyvállalati beruházások támogatását Magyarország egyik legeredményesebb beruházás-ösztönző programjának nevezte, és elmondta, hogy annak indulása óta 183 támogatási szerződést kötöttek 160 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra, ezzel 386 milliárd forint értékű hazai fejlesztést segítettek, és a program több mint 3 ezer új munkahely létrejöttéhez járult hozzá.

Az idei és a jövő évi költségvetésben egyaránt 25-25 milliárd forint hazai forrás áll a program rendelkezésére, amelyet szükséges igény esetén növelni lehet - tette hozzá. A 3 nagyvállalati partnerrel 2,3 milliárd forint beruházásról állapodtak meg, ehhez mintegy 1 milliárd forint költségvetési támogatást biztosítanak.

Részletezte, hogy az épületgépészeti szereléssel foglalkozó Bis Hungary Kft. Pakson és Tiszaújvárosban bővíti üzemcsarnokait, digitalizálja működését; az 1 milliárd forint fejlesztést a kormány 470 millió forinttal támogatja. A Videoton Autóelektronika Kft. beruházása lehetővé teszi, hogy a társaság képes legyen a legkorszerűbb autóelektronikai berendezések gyártására is; az 1,1 milliárd forint fejlesztéshez 400 millió forint támogatást nyújt a kormány. A Hajdu-Alu Zrt. is digitális fejlesztést valósít meg 153 millió forintból Debrecenben; a beruházáshoz a kormány 76 millió forint támogatással járul hozzá.

Az aláíráson Patay László, a Bis Hungary Kft. ügyvezetője elmondta, bővítik kapacitásukat, technológiai fejlesztést hajtanak végre, egyebek közt speciális megmunkálógépeket, hegesztő robotot vesznek. A cég tavaly 11 milliárd forint bevételt ért el, és 700 embert foglalkoztat.

Heim Imre, a debreceni Hajdu-Alu Zrt. vezérigazgatója elmondta, számítógép vezérelte megmunkáló gépeket, precíziós eszközöket vásárolnak. A beruházás lehetővé teszi, hogy új terméket, elemes homlokzati rendszert gyárthassanak az építőipar számára. A társaság 2020-ban 1,472 milliárd forint árbevételt ért, tavaly 27 munkavállalót foglalkoztatott, az idén létszámbővítést tervez.

Gulya Géza, a székesfehérvári Videoton Autóelektronika Kft. ügyvezetője kiemelte, az idén technológiai gépberuházást hajtanak végre, két lakkozósort, alkatrészt beültető automata sort, ragasztóadagolót, automata kamerás ellenőrző rendszert vásárolnak. A kft. tavaly 58,8 milliárd forint árbevételt ért el, 1400 munkavállalót foglalkoztat.

MTI/A címalpfotó illusztráció 

2021. június 25. 10:05
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...
Dugókáosz: elesett Budapest!
Agyhalál, katasztrófa, káosz, városi túlélőshow lett Budapestből, napok óta pokoli dugók bénítják meg a fővárost, eg...
family
Gyümölcsről nevezték el a királypingvint
Kétéves hím királypingvin érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, gondozói a Szőlő nevet adták, ugyanis már hagyomány, h...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.