
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
„A kormány azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat a világban zajló áremelkedési folyamatoktól. A világpiaci energiaárak ugrászszerű emelkedése ellen véd a rezsicsökkentés politikája, emiatt rögzítettük az üzemanyagárakat” – fejtette ki a miniszter közösségi oldalán.
Hozzátette, hogy az infláció azonban elérte a banki kamatokat is. A kamatok emelkedése miatt egy átlagos, változó kamatozású lakossági jelzáloghitel havi törlesztő-részlete akár 23 százalékkal, 11 ezer forinttal is emelkedhet.
„Ettől a többletkiadástól védjük meg a családokat azzal, hogy az idei év első fél évére ezekre a hitelekre lakossági kamatstopot vezettünk be. A tavaly október 27-i szinten rögzítettük a kamatokat. A nyilvántartások szerint közel félmillió család élhet majd ezzel a lehetőséggel, akik összesen 30 milliárd forinttal fizetnek kevesebbet a kamatstop révén” – hangsúlyozta a miniszter.
Majd leszögezte, hogy a kormány 2022-ben is azért dolgozik, hogy visszaszorítsa a járványt, a családokat megvédje a járvány gazdasági hatásaitól, és megőrizze a magyar gazdaság újraindításában elért lépéselőnyt.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád