
SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével
Varga Judit közölte: "sok vitánk volt korábban is a brüsszeli intézményekkel, azokat azonban hivatalos utakon lezártuk, a kérdésekre korrekten válaszoltunk, eloszlattuk az aggodalmakat és mindig betartottuk az alapító szerződésekben foglaltakat. Eltaláltunk egy érzékeny brüsszeli ideget, mert a gyermekek védelmét fontosabbnak tartjuk az LMBTQ-lobbinál. Ezért most mindent bevetnek, elővették a régi vitákat, mindent a nyakunkba akarnak varrni".
Mint írta, a jelentés forrásai ezúttal is egyoldalúak és politikailag elfogultak, kettős mércét tükröznek Magyarországgal szemben, emiatt ténymegállapításai pontatlanok.
A tényeket sorolva közölte: "Azt várják el Magyarország független alkotmányos szerveitől, hogy egyes konkrét ügyekben a Bizottság által kívánatosnak tartott döntéseket hozzanak mind a tényekre, mind pedig a szabályozásra tekintet nélkül. Ez az Európai Bizottság részéről hatalommal való visszaélést jelent. A magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, szervezetét és igazgatását nemzetközi fórumok vizsgálták. Ezek alapján megállapítható, hogy a magyar alkotmányos keretek összhangban állnak az európai normákkal és számos uniós tagállam szabályozásához képest szélesebb körű intézményi garanciákat biztosítanak".
"Elutasítjuk a megalapozatlan és politikailag motivált aggodalmakat a magyarországi korrupcióellenes fellépéssel kapcsolatban, mert Magyarországon európai összehasonlításban is kiemelkedő, részletes antikorrupciós stratégia, hatékony bejelentővédelmi rendszer és szigorú büntetőjogi szabályok érvényesülnek" - hangsúlyozta.
Mint írta, a bizottság értékelésével ellentétben Magyarországon valódi pluralizmus érvényesül a médiában: a baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiakörnyezettel ellentétben a magyar viszonyok kiegyensúlyozottabbak, mivel minden politikai nézet és irányzat eljuthat a nyilvánossághoz.
A megalapozatlan aggodalmakkal szemben Magyarországon a civil társadalom sokszínűségét a mintegy hatvanezer, szabadon létrehozott és működő civil szervezet bizonyítja - emelte ki.
Az Európai Bizottság 2021. évi jogállamisági jelentése tehát megint csak a politikai nyomásgyakorlás eszköze, amely nem ad objektív és megalapozott képet a jogállamisági helyzetről sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamaiban, így ez a jelentés nem képezheti alapját további uniós mechanizmusoknak vagy eljárásoknak - közölte az igazságügyi miniszter.
"Elítéljük a Bizottság beavatkozási kísérleteit Magyarország független alkotmányos szerveinek tevékenységébe, és - az Európai Unióban Magyarország képviselőjeként - minden érintett szerv nevében visszautasítjuk az Európai Bizottság nyomásgyakorlását egyes konkrét ügyek elbírálását illetően" - hangsúlyozta.
Közölte azt is, hogy a következőkben levél formájában, több nyelven fogja ismertetni az európai intézményekkel és tagállamokkal "a magyar kormány álláspontját a hazánkat ért politikai támadással kapcsolatban".
Győzzön a józan ész! - zárta magyar és angol nyelvű bejegyzését Varga Judit.
MTI/Címlapfotó: Facebook/Varga Judit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő

Egy évig bujkált, végül Vásárosbécen törték rá az ajtót a kommandósok

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura