
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
Ez a döntés ma is meghatározza Magyarország helyét Európában és a világban - mondta Varga Judit pénteken Soltvadkerten, a Hősök terén tartott ünnepségen.
Az Alaptörvény Nemzeti hitvallása is hirdeti: büszkék vagyunk arra, hogy Szent István király ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette - közölte.
Bár a kívülről jövő kritika, támadás és vádaskodás lassan a mindennapjaink részévé válik, "mi magyarok az önkény helyett mindig is a szabad akaratot választottuk" - mondta a miniszter.

Hiába próbálják a magyarokra aggatni a "fekete bárány", vagy a "különutas" jelzőt, a magyarok szeretnek saját sorsukról maguk dönteni. Meghallgatják a másik felet és tiszteletben tartják álláspontját, de azt nem fogadják el, hogy akaratukat elnyomják, értékeiket relativizálják, vagy idegen eszméket erőltessenek rájuk - közölte.
Fontos a keresztény tradíció és a magyar kultúra megtartása, az önazonosság védelme, a nemzet szellemi és lelki egységének ápolása - mondta a miniszter.
Büszke európaiként "hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez". Ez az öntudat, ez a Szent István-i hagyaték tette lehetővé, hogy a magyarok egy évezreden át fennmaradjanak és gyarapodjanak - fűzte hozzá.
Varga Judit a mohácsi csata és a muhi csata közeledő kerek évfordulóira utalva azt mondta, hogy már nincsenek a politikai térképen azok, akik a győzelmeket megünnepelhetnék.
Ugyanígy vált semmivé a Habsburg-birodalom és a Szovjetunió - közölte a miniszter, hangsúlyozva: a magyarok, vesztes csatáik ellenére, mégis itt vannak.
Szent István máig hatóan alakította a magyarok sorsát döntésével. A sors kovácsolta a magyar nemzeti büszkeséget és öntudatot, alakította ki a magyarokban az élni akarás és a túlélés ösztönét - mondta.
Ezek az ösztönök formálják ma is azt az akaratot, amellyel ellent tudunk állni "az újkori népvándorlásnak, a nyugati önpusztító ideológiáknak és a brüsszeli birodalmi törekvéseknek" - közölte Varga Judit.
Most ismét a magyarokon múlik, hogy eldöntsék: megőrzik Magyarországot úgy, ahogy van, vagy hagyják, hogy múló szellemi áramlatok és idegen ideológiák szétzúzzák a nemzetet és annak erős szövetét, a családokat - mondta.
Az ünnepség elején Temerini Ferenc, Soltvadkert polgármestere (Fidesz-KDNP) mondott köszöntőt, majd kenyérszentelő szentmisét tartott Jeney Gábor katolikus plébános. Az eseményen többek között Kerényi János és Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő is részt vett.
MTI

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren


