
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Varga Judit az uniós tagállamok általános ügyekért felelős minisztereinek brüsszeli tanácsülését követően közzétett üzenetében kijelentette: amikor emberi életek vannak veszélyben, "nem megengedhető, hogy politikai alapon válogassunk" vakcina és vakcina között.
"Biztosak voltunk abban, hogy úgy tudjuk a legtöbb emberéletet megmenteni, ha mindent megteszünk azért, hogy a legtöbb vakcina rendelkezésre álljon" - fogalmazott. Elmondta, Magyarország mára első Európában az átoltottság tekintetében. Vakcina van, "mindenkit képesek vagyunk beoltani", a cél, hogy Magyarország mihamarabb elérje az 5 millió oltottat - közölte.
Tájékoztatása szerint az Általános Ügyek Tanácsa ülésén az uniós oltási helyzet mellett szó volt a rezsicsökkentés kérdésköréről is. Elmondta: az ülésen világossá tette, hogy a magyar kormány nem támogat semmilyen kezdeményezést, ami növelné a lakossági energiaárakat. "Megvédjük a rezsicsökkentést" - fogalmazott.
Egy másik bejegyzésében arról is tájékoztatott, hogy a tanácskozás margóján találkozott Didier Reynders igazságügyért felelős uniós biztossal, akivel megosztotta a korábbi, Magyarországot alaptalanul bíráló jogállamisági jelentéssel kapcsolatos aggályait. Emlékeztetett: az Európai Bizottság még áprilisban tett ígéretet arra, hogy az idei jelentésük minden tagállamot egyenlő mércével mér majd, kitérve a megítélésük szerint pozitív tagállami fejleményekre is.
"Továbbra is elvárjuk, hogy a 2021-es jogállamisági jelentés pártatlan, valós tényeken alapuló, a magyar kormány álláspontját is magában foglaló beszámoló legyen" - fogalmazott. A magyar kormány mindig nyitott marad a párbeszédre, hogy az egyoldalú és félrevezető tájékoztatás helyett egy őszinte és a kölcsönös tiszteleten alapuló véleménycsere alakuljon ki - tette hozzá Varga Judit.
MTI

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád