
Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás
Varga Judit szerint a hazai ellenzék nem tud mit kezdeni az adatokkal, amelyek azt igazolják, hogy "Magyarország klímabajnoknak tekinthető". Példaként említette, hogy Magyarország 2020-ra túl is teljesítette a vállalást, hiszen 33 százalékkal sikerült csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást.
Varga Judit felidézte, hogy amikor Áder János még Fidesz EP-képviselőként 2009-ben felvette tanácsadónak, a jelenlegi államfő azt mondta: nem szeretné "odakötni magát egy fához", racionális, értelmes környezetpolitikát szeretne végezni Brüsszelben.
A konzervatív politika a szabadságról és a felelősségről szól - hangsúlyozta a miniszter, megjegyezve, hogy a fenntartható fejlődés kapcsán, a klímaambíciók megfogalmazásakor is olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek a gyakorlatban is megvalósíthatóak.
Varga Judit kitért a "nagyon zöld Európai Bizottság" tervére is. A "magyarbarát" Frans Timmermans, a Zöld megállapodás végrehajtásáért felelős uniós biztos kezdeményezésének lényege, hogy a közlekedést és lakossági szektort, "a mi autóinkat, a mi háztartásainkat" is vonják be a "kiszámíthatatlan" emissziós kereskedelmi rendszerbe - mondta, megjegyezve, hogy ezt a magyar és már a francia kormány is ellenzi.

A koronavírus-járvány és az ukrán-orosz fegyveres konfliktus miatt ugyan nincsenek napirenden ezek a kérdések, de a klímakérdéseket az európai állam- és kormányfők szintjén kell tartani, mert ha alacsonyabb szintre delegálnák, elképzelhető, hogy egy végrehajtási rendeletben rögzítenék, hogy a magyar háztartások fizessék meg az energiaárak növekedését - hívta fel a figyelmet. Varga Judit azt is kiemelte, hogy egyre több ország veszi át a magyar kormány rezsicsökkentési programját.
A hulladékgazdálkodásról szólva a minél fiatalabb korban elindított, a körforgásos gazdálkodással kapcsolatos oktatást emelte ki, amihez csatlakozott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is. Elmondta: ezért is került be a tantervbe a fenntarthatósági témahét, de a kormány további hasonló kezdeményezéseket is támogat.
Palkovics László kifejtette: az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) portfóliója elég széles, idetartozik egyebek mellett a felsőoktatás, a szakképzés, az ipar, az energiapolitika. Vannak konfliktusos területek, de a klímapolitika nem tartozik közéjük - közölte. Úgy fogalmazott: amikor rendszeresen beszámol az Országgyűlés fenntartható fejlődési bizottságában, ott nem nagyon vitatkoznak, mert nem nagyon van min.

Elmondta: már a 2030-as klímapolitikai célokat is elérte az ország, és a 2050-es célok is teljesíthetők. Addig is és utána is viszont komoly feladatot jelent a tüzelésből, fűtésből származó emisszió csökkentése - közölte Palkovics László.
A miniszter kiemelt területnek nevezte a hidrogéngazdaság, valamint a "zöld acélt" előállítani képes acélipar létrehozását.
Kitért arra is, hogy vannak országok, amelyek atomenergia nélkül is meg tudják oldani energiagazdálkodásukat, de Magyarország energiaellátásához szükség van az atomenergiára, amelyet Paks I, majd Paks II biztosít.
Varga Judit a "Zöldebb a zöldeknél - a magyar kormány zöld úton jár" címmel tartott beszélgetés elején azt is elmondta: a csaknem egy évvel ezelőtt indult EU jövője konferenciasorozat keretében Magyarország 782 eseményt szervezett, és ezzel dobogós helyen áll az uniós országok között.
MTI/Fotók: MTI/Bruzák Noémi

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát


