Varga Judit: a fő európai víziónk erős nemzetállamok erős szövetsége

A fő európai víziónk: erős szövetséget létrehozó erős nemzetállamok, amelyek tisztelik egymást és együttműködnek, nem pedig egy szupranacionális állam, amelyben elvesznek Európa színei - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Madridban a Szent Pál katolikus egyetem Európa jövője címmel rendezett konferencia-sorozatának keretében tartott előadásában hétfőn.

2021. november 16. 08:44

"Napjainkban vita zajlik az európai értékekről, ami engem nagyon elszomorít, hogy ezt időnként úgy pozícionálják, mint a jó és a rossz vitája, de ez nem igaz, ugyanazokat az értékeket osztjuk, sőt, vérünkkel harcoltunk ezekért az értékekért, hogy gazdagítsuk az európai sokszínűséget" - hangsúlyozta a tárcavezető.

Mint mondta, tiszteletben kell tartani a tagállamok szabadságát számos kérdésben, mint például a nemzeti identitás vagy a család, de idesorolta a szociálpolitikát, azon belül kiemelve a minimálbér meghatározását.

A tagállamok maguk ismerik legjobban saját helyzetüket, hogy miként tudják teljesíteni saját céljaikat. Felülről kikényszerítve sérülhet sok ország versenyképessége, és szembe mehet a valódi piaci folyamatokkal - tette hozzá az egységes európai minimálbér tervére utalva.

A miniszter a felszólalásában ismertette a nemzeti konzultáció magyarországi gyakorlatát, példaként említve, hogy a migrációról folytatott konzultáció révén a magyar kormány erős alapot kapott álláspontja képviseletéhez az Európai Bizottságban zajló vitához.


Kérdésre válaszolva kitért arra, hogy míg Magyarországgal szemben a migrációs válság kezelése miatt kötelezettségszegési eljárások indultak, addig a jelenlegi válságban Litvániát és Lengyelországot az unió támogatja, és szándékában áll finanszírozni a kerítésépítést a migráció megállítására.

A 2015 óta képviselt magyar álláspontot egyre többen osztják a kontinensen - jegyezte meg, hozzátéve, hogy indokolt lenne az eljárások megszüntetése és felépített magyar kerítés költségeinek megtérítése is, mivel Magyarország Európa határait védi.

Kérdésre válaszolva cáfolta, hogy a közelmúltban elfogadott gyermekvédelmi törvény diszkriminálja a LMBTQ-közösség tagjait. Szavai szerint mindez a sajtó értelmezése, a jogszabályban azonban nem szerepel. Magyarországon a kisebbségek jogait az alaptörvény garantálja - mondta a tárcavezető.

Varga Judit a madridi látogatásán az igazságszolgáltatás digitalizációjáról tanácskozott Pablo Zapatero Miguel igazságügyi államtitkárral, valamint a többi közt az EU bővítéspolitikájáról folytatott megbeszélést Juan González Barba uniós ügyekért felelős államtitkárral.

MTI

Orbán Viktor: Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
Aláírtuk! Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj – írta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kedden.
Túrázó kislányt és nőt is molesztált a perverz férfi
Az erdőben lesett gyanútlan áldozataira az elvetemült férfi, akik közül az egyik egy gyereklány volt.
Úgy tűnik a pofátlanságnak nincsenek határai
A fővárosban nem mindennapi jelenetet rögzített egy autó fedélzeti kamerája.
Összebújt Tóth Andi és Andrei Mangra, itt a bizonyíték
Tóth Andi és barátai összegyűltek egy hangulatos karácsonyi főzőcskézésre, a videók alapján pedig igazán jól érezhet...
Egy 3500 éves ritka kincs a Nemzeti Múzeum új műtárgya
Egy 3500 éves, 18 karátos aranyból készült karperec a Magyar Nemzeti Múzeum új műtárgya.
Nagynénje nélkül karácsonyozik Palácsik Lilláék kisfia - Tények Plusz 18.45
Vajna Timi nem utazik Magyarországra az ünnepekre... További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a TV2-n!
Birkák döngöltek halálra egy nőt
Kim Taylor önkéntesként segített be egy farmon. Éppen a birkák ólját takarította, mikor ismeretlen okokból a birkák ...
Tények röviden, 2021. december 7., kedd
Tények röviden adás
Nyugodt, de hideg idő
időjárás-jelentés, 2021. december 7., kedd
Ilyen jelmezben még sose láttuk Madonnát
A popdíva ikonikus szettjei egyszer megdöbbentőek voltak, másszor pedig lehengerlően szexik. Az amit most öltött fel...