
Vallott a nagykátai kettős tragédia okozója: „Ha lehetne, visszaforgatnám az idő kerekét”
Ketten meghaltak és négyen megsérültek a végzetes balesetben. A nyomozás most fejeződött be az ügyben.
Tenyek.hu 2023. április 06., csütörtök 08:44
Tápióbicske felől Nagykáta irányába haladt egy 20 éves szentmártonkátai férfi a 3115-ös úton még 2021. május 5-én este, mikor elveszítette uralmát kocsija felett – írja a police.hu. Egy bal kanyarban áttért a szembesávba, és frontálisan egy másik autónak ütközött.
A vétkes sofőr utasát, egy 21 éves nőt, illetve a vétlen, 76 éves autóst életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az orvosok minden ellenére utóbbi napokkal később mindketten életüket vesztették.
Rajtuk kívül még négyen sérültek meg, köztük a hibás sofőr, az áldozatul esett kocsi utasa pedig maradandó sérüléseket szenvedett.
Az igazságügyi műszaki szakértő megállapította, a szerencsétlenséget kiváltó oka az volt, hogy a vétkes autós 26-30 kilométer per órával lépte túl a legnagyobb megengedett sebességet, ezért tért át a kanyarban a szemközti sávba. A baleset súlyosságához az is hozzájárult, hogy az okozó kocsijában senki nem volt bekötve.
A történteket nagyon sajnálom, ha lehetne, visszaforgatnám az idő kerekét
– vallott szűkszavúan kihallgatásán a most 22 éves sofőr.
A rendőrség most fejezte be az eljárást, vádemelési javaslattal adták tovább az iratokat az ügyészségnek.
Kapcsolódó tartalom:
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen


