Vállalta arcát a bujáki gyilkos és részletesen vallott - videó

Halálra szúrta és elásta gyerekkori barátját egy bujáki férfi, hogy övé legyen áldozata élettársa. Ezt most a kamerák előtt is bevallotta, sőt az is kiderült, viszonya volt a nővel, ezen vesztek össze.

Maga vezette áldozata sírjához a rendőröket a bujáki gyilkos, aki egy temető mellett ásta el legjobb barátját, miután leszúrta. A brutális gyilkosság tavaly történt, a férfi most bilincsben érkezett a bíróságra az előkészítő ülésre. Beismerte a megrázó tettét, sőt, az arcát is vállalta a kamerák előtt.

Mely részében ismeri be a bűnösségét? - Az emberölés

– válaszolta a bíró kérdésére.

A gyilkos és áldozata gyerekkori barátok voltak. Korábban csak annyit lehetett tudni, hogy a vádlott beleszeretett barátja élettársába, ezért ölt. Most azonban kiderült, hogy le is feküdt a nővel. Ezt be is vallotta barátjának, sőt, percekkel azelőtt, hogy megölte, a viszonyt bizonyító üzeneteket is mutatott neki.

Az áldozat meg akarta ütni barátját, de a férfi elhajolt, majd visszaütött. Áldozata a földre esett, de felkelt és rohanni kezdett gyilkosa elől a temetőben. A két barát között ezután sokkoló hajsza indult.

150 méter megtétele után, a temető túlsó felénél lévő kerítésnél a vádlott utolérte a sértettet, akit átlökött a temetőt határoló dróthálón, és ő is átlépett a kerítésen. A földön fekvő sértett ismét futni kezdett, ám 13 méter megtétele után a vádlott ismét utolérte őt

– részletezte a szörnyűséget a bíró.

A háromgyerekes apa próbált védekezni, de ekkor gyilkosa egy 9 centis pengéjű kést vett elő.

A sértettet kétszer a mellkasán és kétszer a hasán megszúrta azért, hogy ne tudja elmondani a várandós feleségének, **** Évának, hogy ő szexuális viszonyt folytatott

– hangzott el a tárgyaláson.

Ezután egy közelben elhelyezett ásóval hátulról fejbe verte áldozatát, majd egy félreeső helyre vonszolta és elásta.

Magát a szúrásokat elismeri? - Igen.
Azt is elismeri, hogy a gödörben elhelyezte. - Igen.
- ...a holttestet úgy, ahogy a vádban írva van? - Igen

– vallotta a férfi.

Tette után áldozata telefonjáról küldött üzenetet a férfi nevében élettársának, hogy nem megy többé haza, elhagyta egy másik nőért. Saját magának is írt a gyilkos, hogy úgy tűnjön, áldozata arra kéri, gondoskodjon családjáról. Ezután elment szeretőjéhez is, hogy személyesen közölje vele: párja eltűnése után számíthat rá. A nő viszont bejelentette gyermekei apjának eltűnését. A nyomozóknak azonnal gyanús lett a barát, aki mindenáron vigyázni akart az özvegyre. Rokonai nem akarták elhinni, hogy Péter képes ilyesmire.

Hiába volt nála kés és ásó, azt azonban a gyilkos nem ismeri el, hogy előre eltervezte a tettét és elcsalta áldozatát. A férfi ellen, aki maga is többgyermekes családapa, 17 év fegyházat kért az ügyészség, amit nem fogadott el, ezért tárgyalással folytatódik a megdöbbentő gyilkossági ügy.

2024. október 10. 08:02
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...