
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
Szabó Rebeka párbeszédes politikus megsértette a választási eljárásról szóló törvényt – állapította meg első fokú határozatában a Pest Megye 10. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság. A lap által megismert határozat szerint egy magánszemély fordult panasszal a testülethez, kifogásolva, hogy
a hatpárti összefogás egyéni parlamenti képviselő-jelöltje egy külső, tőle látszólag független finanszírozót von be a kampánykiadásainak fedezésébe azzal, hogy a Facebook-oldalán a hirdetéseket a kormanytvaltok.hu oldal pénzeli. A kifogást tevő álláspontja szerint a portál nem maga a jelölt és nem is minősül nyilvántartásba vett jelölő szervezetnek.

Ezt az álláspontot osztva jutott arra a választási bizottság, hogy Szabó Rebeka a vonatkozó jogszabályban rögzítettekkel szembement. A törvény egyértelműen rendelkezik a választás tisztaságának megóvásáról, az esélyegyenlőség biztosításáról a jelöltek és a jelölő szervezetek között, valamint meghatározza a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelveit. A bizottság mind a jelöltek, mind a portált eltiltotta a további jogsértéstől – igaz, az érintettek még fellebbezhetnek, erre három napjuk van.
A jogsértés lényege, hogy kampánytevékenységet csak a jelölt, illetve az őt jelölő szervezet, jelen esetben az Egységben Magyarországért pártszövetség pénzelhet. Amennyiben harmadik szereplő teszi azt, ráadásul tisztázatlan forrásból, az sérti a választási eljárásról szóló törvényt. Márpedig ebben az esetben bizonyíthatóan erről volt szó.

A dolog pikantériája az, hogy Szabó Rebeka nincs egyedül ezzel a megoldással, sőt! Tudomásunk szerint a kormanytvaltok.hu idén február óta működik, egy impresszum nélküli honlapként, amelyen egy helyesírási hibáktól hemzsegő, az április 3-i választáson a baloldali összefogásra való voksolásra buzdító szövegen kívül más nem található. Akárcsak a honlaphoz kapcsolódó Facebook-oldalon, amely ugyanakkor Szabó Rebeka mellett számos baloldali, az Egységben Magyarországért logó alatt induló politikus posztjainak hirdetését finanszírozta.
Köztük van maga Márki-Zay Péter is, akire a mandiner.hu információi szerint eddig 62 millió forintot költöttek.
A hódmezővásárhelyi polgármester hirdetéseit az elmúlt időszakban csak ők hirdették, balos politikai propagandára ugyanakkor a titokzatos médium összesen mintegy 200 milliót szánt, ami igen jelentős összegnek számít. A portál tulajdonosi háttere, így a támogatás forrása sem ismeretes. Mindazonáltal, amennyiben a részvétlen, kegyeletsértő kommentjei miatt elbukott Gér Mihály helyett induló Szabó Rebeka zuglói alpolgármester esetében a jogsértést megállapították, úgy ez elvileg MZP-nél is hasonlóképp történhet.
Nyitókép: Facebook

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján