
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy idős asszony ófehértói házán dolgozott a mester, amikor a baj megtörtént.
Vakolás közben ugyanis a férfi egy elektromos vezetékhez ért – írta meg szerdán az Országos Mentőszolgálat.
Az áramütés miatt rögtön lezuhant a létráról, ezt szerencsére meghallotta az odabent lévő házigazda is.
Az asszony kiszaladt és azonnal segítségért kiáltott. A szomszédban lakó menye érkezett és hívott mentőt a pórul járt mesterhez.
A mentők kiérkezéséig a mentésirányító utasításai szerint megvizsgálták a férfit, de már nem lélegezett.
Példás összefogással a teljes szomszédság nekiállt újraéleszteni a 35 év körüli munkást, felváltva küzdöttek az életéért.
Ennek köszönheti a férfi, hogy megmenekült, ugyanis a hamar megkezdett mellkasi nyomások eredményesek voltak. Olyannyira, hogy a mentők stabil állapotban szállíthatták kórházba az áramütést szenvedő dolgozót.
Címlapfotó: illusztráció (Országos Mentőszolgálat/Facebook)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen