
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Késő délután jelent meg a 21 éves férfi egy kapuvári általános iskola udvarán, ahol hamar ámokfutásba kezdett.
Néhány diákkal összeszólalkozott, majd testi erőfölényét sem rejtette el a vitában. Egy fiút úgy arcon vágott, hogy az a földre zuhant. Segítségére sietett egy lány, ám ő is kapott egy öklöst, akkorát, hogy eszméletlét vesztette.
Egy diák próbálta megfékezni az elszabadult férfit, aki ezért őt is megpróbálta leütni, ám mivel elhajolt, egy másik fiút kapott az arcára.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Hírportál szerint a megvert kiskorúak mindegyike nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bántalmazott gyerekek szülei közül két család feljelentést tett.
Az eset még 2021 tavaszán történt, a bíróság most egy év börtönre ítélte a gyerekeket bántalmazó férfit, ám ezt három év próbaidőre felfüggesztették, emellett elrendelték pártfogó felügyeletét is.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen