Ütött, fejelt, vasvillát rántott - ennyire utálta a nőket a borsodi agresszor

A gönci férfi három nőre támadt rá, akiket többek között lefejelt, leköpött, megütött, de volt olyan is, akire vasvillával támadt rá. Az agresszor ellen most emelt vádat az ügyészség.

Az Encsi Járási Ügyészség vádirata szerint az 54 éves férfi 2021 július elején Göncön keveredett összetűzésbe egy autóban ülő nővel. Egy másik nő próbálta megnyugtatni a férfit, aki azonban odalépett hozzá, és az arcába fejelt, majd távozott a helyszínről. A nő nem sérült meg a támadásban.

A hónap végén a férfi szintén a nyílt utcán keveredett szóváltásba egy nővel, akit a vita közben arcon köpött, majd fejen ütötte. A nő - aki nem sérült meg - félelmében elszaladt.

Másnap a férfi a saját háza előtt tartózkodott, kezében egy vasvillával, és a testvérével hangosan veszekedett, aki viszont hazaküldte őt. A borsodi férfi az úton elindulva észrevette az autójából éppen élelmiszereket kipakoló nőt, és odalépett hozzá, majd többször a hasa irányába szúró mozdulatot tett vasvillájával. A rémült nő egy zsugor ásványvizet maga elé tartva kezdett hátrálni, átment az autó másik oldalára, és onnan kiabált rá a férfira, hogy fejezze be a támadást. A férfi erre csak annyit mondott neki, hogy nyugodtan hívhatja a rendőröket, majd elment a helyszínről.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

A címlapfotó illusztráció (police.hu).

2022. április 13. 08:22
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Patrióták bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen ellen - jelent...
Laár András étlen-szomjan járja az utcákat. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a TV2-n!
family
A tini elvágta az infúziós csöveket, azt mondta, hogy csak véget akart vetni apja szenvedésének. További részletek a...
A tanítónő tudott a gyerek mogyoróallergiájáról, mégis mogyorós nápolyit adott neki. További részletek a Tényekben 1...
Még a kormánypártisággal nem vádolható közvélemény-kutató sem merte bevállalni, amit Magyar Péter kérhetett.