
Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre
Egy 65 év körüli nő Tatabánya közelében autózott lányával szerdán, mikor nem várt fordulatot vett az utazás. Az asszony egyszer csak rosszul lett, mellkasát fájlalta, ezt követően pedig már nem is reagált semmire.
Ekkor a lánya nem habozott, azonnal az út szélére húzódott, majd hívta a mentőket. A mentésirányító segített a nőnek megvizsgálni édesanyját, ekkor kiderült, hogy az asszony már nem lélegzik.
Az ijedt lány egy másik sofőrt hívott segítségül, akivel a kocsiból kiemelték az anyját, majd nekiláttak az újraélesztésének.
Perceken belül megérkeztek a mentők, akik folytatták a mellkasi nyomásokat. Küzdelmüket siker koronázta, a nőt stabil állapotban tudták kórházba szállítani – számolt be az Országos Mentőszolgálat csütörtökön.
A címlapfotó illusztráció (Országos Mentőszolgálat/Facebook)

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik

Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra

Kisfiút akart megerőszakolni a vácdukai játszótéren, tagad, nyilatkozott a nővére

Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki

Nem indít és nem fogad járatokat a Liszt Ferenc Repülőtér

Halálos tragédia - iskolaudvaron landolt egy mentőhelikopter Mélykúton

Fotók érkeztek, durván kiégett egy kamion az M5-ösön