Urnák közé rejtette a drogot egy tamási férfi

Az ügyészség most vádat emelt a kábítószer terjesztő ellen.

A rendőrök még 2020. december 18-án lopás miatt házkutatást tartottak a tamásiban élő 65 éves férfi otthonában, ahol tablettákat, zöld növényi törmeléket, valamint kábítószergyanús anyagot találtak, ezekről a szakértő megállapította, hogy valóban illegális szerekről van szó.

A nyomozók információi szerint a férfi drogterjesztéssel is foglalkozott, ezért végül 2021. november 24-én végül elfogták, kisteherautójában pedig az urnák között több tucatnyi tablettát és fehér port találtak. A vállalkozót november végén letartóztatták, és több hónapig börtönben volt.


Tamási Rendőrkapitányság itt még azonban nem állt meg, vizsgálni kezdték, a férfinak voltak-e társai, az összegyűjtött bizonyítékok alapján pedig 2021. december 16-án, Budapesten elfogták 38 éves M. Zs-t, aki feltehetően a tamási vállalkozó dílere volt már hosszú ideje. A férfi ruházatában több mint 600.000 forintot találtak, otthonában pedig több mint 14 millió forintot foglaltak le a nyomozók. A lakása tele volt többfajta kábítószergyanús anyaggal, zöld növényi törmelékkel, fehér porral és tablettákkal.


Az eljárás során kiderült, hogy a kábítószer terjesztésében a 65 éves férfi felesége is részt vett, valamint az is bebizonyosodott, hogy a házaspár fogyasztotta is a drogot.

A tamási rendőrök nemrég befejezték a nyomozást, és vádemelési javaslattal megküldték az iratokat az illetékes ügyészségnek – írta meg a police.hu.

2022. november 23. 08:57
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family