
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Vádat emeltek egy cukrászüzemben oktatóként dolgozó férfival szemben, aki a hozzá tanulóként beosztott diáklányokat zaklatta - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t. Saághy Flóra közölte, a férfit hat rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják.
A férfi egy cukrásztanulók gyakorlati képzését folytató cukrászdában volt oktató. A vádirat szerint 2021-ben és 2022-ben a gyakorlati idejüket nála töltő fiatalkorú tanulókkal indokolatlanul bizalmaskodó hangnemet ütött meg. Többször is kéretlenül ölelgette, simogatta őket, az öltözőben is leskelődött utánuk. Több alkalommal szexuális jellegű, kétértelmű kérdéseket és célzásokat engedett meg magának annak ellenére, hogy a diákok erre nem bátorították, sőt kifejezetten kerülni igyekezték a társaságát.
A nevelési feladatából eredő kötelezettségeit súlyosan megszegő vádlottal szemben a vádirat indítványozta, hogy a férfit a bíróság valamennyi olyan foglalkozástól tiltsa el, amely során gyermekekkel kerülne kapcsolatba - közölte az ügyész.

MTI/Fotó: Illusztráció Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen