
Újszülött kislányát kirakta a 8 fokos buszmegállóban, majd elhajtott az "anya" - Fotók
Nem tervezte a terhességet, ezért tudomást sem vett róla.
Tenyek.hu 2022. szeptember 27., kedd 10:50
A harmincas éveiben járó nő Ausztriában él, ahol korábban lazább párkapcsolatot folytatott egy idősebb férfival – áll az ügyészség keddi közleményében.
2021 tavaszán azonban tervezetlenül teherbe esett partnerétől. Ezt követően igyekezett úgy tenni, mint ahol „nincs semmi látnivaló”, senkinek nem említette, hogy állapotos, sőt egyszer sem járt orvosnál.
A borzasztó felelőtlenség ellenére a nő egy októberi napon mégis egy teljesen egészséges kislányt hozott a világra, csakhogy nem tartott rá igényt a továbbiakban. Megmosdatta, majd betakarta az újszülöttet, és autóval Fonyódra indult.
Menet közben egy eldugott helyen lévő buszmegállóban kirakta a csecsemőt, nem törődve azzal, mi lesz ezután a kiszolgáltatott gyerekkel.
8,3 Celsius-fok volt ekkor a külső hőmérséklet, a megálló közelében pedig senki sem tartózkodott.
Óriási szerencse, hogy hamarosan kutyát sétáltató helyiek érkeztek arra, akik értesítették a mentőket, megelőzve, hogy kihűljön az újszülött.
Anyját napokon belül beazonosították és elfogták a rendőrök, az ügyészség pedig most fegyházbüntetést, közügyektől való eltiltást és szülői felügyeleti jogának megszüntetését kezdeményezi a nővel szemben.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen
