
Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál
Bacsa György hozzátette, a Mol teljes kapacitása nem elég a magyar piaci igények kielégítéséhez, ehhez mintegy 30 százalék import is kell, és a jelenlegi kereslet mellett a logisztikai túlterheltség feloldásához arra is szükség van, hogy a többi kiskereskedelmi és nagykereskedelmi partner aktivitása is erősödjön.
Az elmúlt héten a benzin kereslete kétszerese, a dízelé másfélszerese volt a tavalyinak, a napi kiskereskedelmi kiszállítási igény 30 százalékkal meghaladta a teljes logisztikai napi kapacitást, miközben az import jelentősen visszaesett.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
"Jelenleg azzal küzdünk, hogy nem érjük utol magunkat, ma már szinte az összes kutunkat érinti az, hogy valamelyik termék leürül. Körülbelül 70 kutunk, a teljes hálózat egynegyede, pedig teljesen leürült" - mondta.
MTI

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án