
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
A Nébih ismét igazolta a madárinfluenzát Bács-Kiskun vármegyében, el is kezdődött az érintett állatok leölése. A szanki telepen gyanúsan sok lúd pusztukt ek mostanában, ezt követően az állategészségügyi szakemberek megkezdték az 500 fős állomány felszámolását. A védőkörzetet 3 kilométeres sugárban, a megfigyelési körzetet pedig 10 kilométeres körzetben jelölték ki – közölte a Nébih.

Kép forrása: Nébih hivatalos Facebook oldala

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló