Újra akarta éleszteni, helyette megkéselte apját egy demecseri férfi

Furcsa halálesetben nyomoznak a rendőrök.

Tragédia történt az egyik demecseri csendes utcában csütörtök hajnalban. Egy 65 éves férfi az áldozat, 30 éves fia hívta ki a mentőket, mert apja nem lélegzett. A szakemberek szúrásnyomokat találtak a holttesten, ezután merült fel, hogy gyilkosság történhetett.

Úgy tudjuk, hogy a fiatal korábban rendszeresen drogozott, ezért fizikailag és mentálisan is sérült volt, gyógykezelés alatt állt.

Egy helyi férfi a Tényeknek azt mondta, hogy csendes, dolgos volt a család, nem sejtették hogy a férfi apja ellen fordul.


A család egyik rokona kamerán kívül azt mondta, nem gyilkosság történt, szerinte a férfi már halott volt mikor fia segítséget hívott. A zavart fiatal csak szerette volna újraéleszteni az apját, de nem tudta, bepánikolt, ezért kezdte el egy késsel bökdösni.

Hogy az áldozat halálát pontosan mi okozta azt a boncolás fogja kideríteni.

Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő a Tényeknek elmondta, hogy egyértelműen meg lehet állapítani, hogy egy sérülés mikor keletkezett, a halál előtt vagy után.

Lényeges eltérések vannak, amit a boncoláson kitűnően lehet vizsgálni. Egyrészt makroszkóposan is, tehát szemmel láthatólag, másrészt szövettani módszerekkel is meg kell ezt erősíteni

– tette hozzá.

A rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit, úgy tudjuk hogy emberölés miatt indult nyomozás.

2024. május 17. 08:20
Óriási porördögöt vettek videóra Orosházánál
Méteres porördög alakult ki Orosháza közelében, erről videó is készült.
Újabb fejlemény Sallai Nóra tragikus balesetének ügyében
Meggyanúsították a sofőrt, aki letarolta Sallai Nóra autóját tavaly szeptemberben, Alsónémedinél.
Élő videózása közben lelőttek a népszerű 23 éves női influenszert
A halálos lövés pillanatát a modell követői élőben láthatták.
Elrabolták az óbudai idős nőt, miután eladták a lakását
Elrabolt és fogva tartott egy idős asszonyt egy család, miután eladták az óbudai lakását. Négy fogva tartó rokont fo...
Hihetetlen, hogy mit kapott gyorshajtáson egy traffipax Svájcban
Nem mindennapi bűnelkövetőt fotózott le egy traffipax a svájci Köniz városában.
Tények reggel teljes adás, 2025. május 15., csütörtök
FELKAVARÓ - Zokogva tett vallomást az ajaki gyilkos, aki egy széklábbal agyonverte az apját tavaly. Azt állítja, hog...
Villám csapott egy állatkertbe, rengetegen megsérültek
Villám csapott be szerdán egy dél-franciaországi állatparkba, tizenhárom ember megsérült, köztük egy német nő súlyos...
Kocsis: fellépünk az ukrán propaganda ellen
Külföldről finanszírozott médiumok Magyarországot lejárató ukrán propaganda legfontosabb szószólói – jelentette ki K...
Átmeneti, de jelentős melegedés
időjárás-jelentés, 2025. május 15., csütörtök reggel
Tények este teljes adás, 2025. május 14., szerda
FELKAVARÓ - Zokogva tett vallomást az ajaki gyilkos, aki egy széklábbal agyonverte az apját tavaly. Azt állítja, hog...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.