Újbudai rendőrgyilkosság: Kiderült, mit kaphat a támadó

A tomboló férfi idén januárban egy rendőrt megölt, két másikat pedig megsebesített.

A támadó idén január 12-én az újbudai lakásbal élő férfi zajt hallott a felette lévőtől, így azt gondolta, hogy szomszédja bajban lehet, ezért dörömbölni kezdett az ajtón. Mikor a szomszéd nem nyitott ajtót, a vádlott a nagyméretű betonbontó kalapácsával több ütéssel betört, bement a lakásba és közölte, hogy majd megcsináltatja az általa okozott kárt, majd távozott, a rendőrséget azonban a lakók és az elkövető is értesítették.

A helyszínre hamarosan két rendőri egység érkezett, és mikor a férfi ruhájából előkerült egy 17 centiméteres kés, azonnal elvették tőle, ezután közölték, hogy előállítják és meg akarták bilincselni. A férfi azonban ettől feszélyezve érezte magát és minden áron szabadulni próbált, ütni és rúgni kezdte a rendőröket. A dulakodás során a korábban elkobzott kés a földre esett, ezt a férfi megragadta, és támadásba lendült, többször szúrt. Az egyik egyenruhás végül védőfelszerelésével eltörte a támadó fegyverét, aki elmenekült a társasházból és a közeli villamosmegálló felé vette az irányt. Két rendőr követte, egyikük figyelmeztető lövést adott le, majd végezetül a helyszínre érkező erősítésnek köszönhetően a férfit megbilincselték.

A korábban mellkason szúrt rendőr életét már nem tudták megmenteni, nem sokkal később belehalt sérülésébe – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán. 

Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség - a férfi kóros elmeállapotára való tekintettel - vádiratában kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt.  

2023. július 19. 14:10
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
A brit férfi a gyilkosság után levonszolta a lépcsőkön az áldozat holttestét. További részletek a Tényekben 18.00-ko...
Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek további területekre, az űriparra, a védelmi és a távközlési iparra is kit...
Súlyos jelenetek zajlottak le vasárnap Kötcsén a Tisza Párt rendezvényén: a közmédia tudósítóit egész nap inzultáltá...
Bódi Megyer egyre nehezebben viseli a távollétet feleségétől.
A jövő évi választás is a bizalomról szól, ám az ellenfél teljes bizalomvesztésben van - mondta a Polgári Magyarorsz...