Újabb teória, döbbenetes, hogy miért halhatott meg a fiatal házaspár Kocson

A helyiek szerint a pár gyereket akart, de nem sikerült teherbe esnie a nőnek, ezért gyógyszereket szedtek. A környékbeliek azonban azt is mondták, hogy a nő féltékenység miatt végezhetett a férjével, majd pedig magával. A rendőrség még mindig nyomoz az ügyben.

Szalaggal van körbekerítve a kiásott sírgödre annak a fiatal nőnek, aki a férje temetésének napján halt meg. A tragédia Kocson, Komárom-Esztergom vármegyében történt, rejtélyes körülmények között. Még október végén hívtak mentőt hozzájuk, de a férfi életét már nem tudták megmenteni, a nőt pedig kórházba szállították, de ott nem sokkal később ő is meghalt. A helyiek még mindig nem dolgozták fel a tragédiát.

A férfit már eltemették, a nőt úgy tudjuk ezen a héten fogják. Az azonban még mindig nem derült ki, hogy pontosan mi okozta a halálukat. A helyiek szerint mérgezés történhetett, ugyanis a rendőrség mindent elvitt a házból, ami a házaspár konyhájában volt.

A pár körülbelül egy éve költözött Kocsra, a helyiek szerint többször is elmentek az erdőbe gombát szedni, a tragédiát akár a mérgező gombák is okozhatták. A környékbeliek azonban kamerán kívül azt is elmondták, hogy a nő féltékenység miatt mérgezhette meg a férjét, majd magával is végzett.

Sokak szerint a házaspár már régóta szeretett volna gyereket, de nem sikerült a nőnek teherbe esnie. A Tények információi szerint mindketten szedtek internetről rendelt vitaminokat, gyógyszereket, amik elősegítették volna azt, hogy lehessen gyerekük. A szakértők szerint akár ezek is okozhatták a halálukat.

A fiatal házaspárt az egész település gyászolja, a rendőrség pedig továbbra is nyomoz az ügyben.

2024. december 04. 08:52
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family
Másodperceken múlt, hogy már nem beszélgethettünk volna Áronnal, akinek története mindannyiunk számára tanulságos. E...
family
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...
Mi a világon a második leggyakrabban kért szépészeti beavatkozás? Az ajaktöltés. Legyen szó természetesebb vagy extr...
family
Egyetlen eső volt a végzete. Májusban egy patak vize betört Erdély egyik legnagyobb kincsébe, a parajdi sóbányába és...
family