Újabb szállítmány Szputnyik vakcina érkezett

Újabb szállítmány Szputnyik vakcina érkezéséről számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden hajnalban a Facebook-oldalán.

A miniszter hangoztatta: "szeretnénk visszaadni az embereknek minél előbb a korábbi, normális életkörülményeket, ehhez pedig arra van szükség, hogy az európai szinten eddig is éllovas oltási ütemet tovább fokozzuk, ehhez pedig oltóanyagokra van szükség".

"Nos, ezen most már egészen biztosan nem fog múlni a siker" - jelentette ki Szijjártó Péter, és közölte: a kormány teherszállító repülőgépe Moszkvából 480 ezer Szputnyikkal a fedélzetén érkezik Budapestre. A gép fedélzetén 200 ezer első komponensű oltóanyag van, amelynek a leszállításával Oroszország teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit az első komponensű oltások tekintetében. Egymillió magyar ember kaphatja meg a Szputnyik oltását ezáltal - emelte ki a miniszter.

Hozzátette: a gépen van még 280 ezer második komponens, ezzel most már minden Magyarországon lévő első komponens utáni második komponens is megérkezett. Tehát mindenki, aki eddig megkapta az első oltást a Szputnyikból, meg tudja kapni a második adagot is - jelentette ki.

Szijjártó Péter elmondta még, hogy már csak egy 200 ezres orosz szállítás van hátra, amely néhány hét múlva érkezik majd. Ez a most beérkező 200 ezer első komponens második komponense lesz.
A miniszter hangsúlyozta: "az idő bebizonyította, hogy helyes döntést hoztunk, amikor úgy döntöttünk, hogy Oroszországból is vásárolunk oltóanyagokat, hiszen ha ezt nem tettük volna meg, ma egymillió emberrel lennének kevesebben biztonságban".

MTI/A címlapfotó illusztráció 

2021. április 27. 06:09
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
13 év. Ennyi ideig nem tudott a világról semmit az a mezőtúri kislány, akit a saját anyja zárt el a külvilágtól. Nem...
family
Megmentette gazdája életét egy spániel Southampton-ban, az Egyesült Királyságban!
A résztvevők felvonulásával és egy fúvószenekar koncertjével megnyitották a vitorlázórepülő Európa-bajnokságot Békés...
A szombati nap után világossá vált, hogy mi a 2026-os választás tétje - ezt írta közösségi oldalán a Fidesz frakció ...
Élete első bálján máris megválasztottak az Anna bál szépének egy 18 éves budapesti lányt, azt mondta, egyáltalán nem...