
Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország
Mint arról korábban beszámoltunk, alig egy héttel ezelőtt egy befalazott holttestet találtak a bajai tanyavilág egyik házának talapzatában, akiről a rendőrök ruházatának maradványai alapján úgy vélik, a 24 évvel ezelőtt eltűnt Till Tamás lehet. Az akkor 11 éves kisfiú édesanyja az eset után megtörten nyilatkozott a Tényeknek, és elmondta, még most is bíznak benne, hogy nem kisfiuk holtteste lehet, a pontos eredményt viszont csak a DNS vizsgálat után tudják majd meg.
Az ügy részleteiről a nyomozók egészen idáig nem árultak el részleteket, vasárnap azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán hosszú bejegyzésben részletezte az eddig ismert információkat. Leírták, hogy a médiában ellentmondó hírekkel szemben – miszerint a rendőrség nem értesítette a szülőket a megtalálásról – valójában mindent megtettek, hogy a hozzátartozókat mielőbb tájékoztassák.
Mindössze annyi történt, hogy a bajai tanyavilágban gyorsabban terjedtek a hírek, minthogy a szörnyű valóságot közlő rendőri csapat kiért volna Tillék házához.
A hivatalos értesítés tehát megtörtént
– írták bejegyzésükben, hozzátéve, a szülők 24 éven keresztül minden ünnepen ajándékot tettek a kisfiú szobájába, aki alig több mint fél kilométerre tőlük egy sekély sírhantban pihent.
A rendőrség közleményében kitért a fiú elrejtésének eddig ismert részleteire is, habár az még most sem világos, hogy pontosan mi történt Till Tamással. Adataik szerinte egy három éve meghalt 81 éves vállalkozó, egy akkor intézetben nevelkedő 16 éves fiúval betonozta be a gyereket, amire egy strandon kérte fel a fiatalt. Azt mondta neki, a korábban a munkájáért kapott bér duplájáért, azaz 1000 forintért kellene azonnal menni dolgozni, erre pedig V. Péter habozás nélkül igent mondott.
Amikor aztán egy véletlen folytán Péter rájött, hogy egy fiú holttestét kell a házba betonozni, a vállalkozó először értetlenkedett, majd pénzt ígért a fiatalnak, végül pedig megfenyegette őt, hogy hallgasson, mert különben neki és a szintén a gyerekotthonban élő testvérének is bántódása esik.
Az, hogy pontosan mi történt Till Tamással, még a nyomozás tárgyát képezi. A holttest azokban a ruhákban volt, amiben 24 éve eltűnt a kisfiú. De a végső bizonyosságot a DNS vizsgálat hozza meg
– zárta hétvégi közleményét a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Címlapfotó: Facebook/Budapesti Rendőr-főkapitányság

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá

Riasztást adtak ki több járásra is

Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak