
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hajtóvadászatot indított a rendőrség 42 éves János után, aki megölte a feleségét. A család a gyerekükkel egy hajdúböszörményi házban lakott. A tragédia szerda este történt, amikor a férj egy késsel esett a feleségének. Információink szerint a testén és a nyakán is többször megszúrta. A mentők, amikor a helyszínre értek a 32 éves nő még élt és mindent megtettek, hogy megmentsék.
A brutális férj az anyósát sem kímélte, az 55 éves asszonyt is a mentők látták el szúrt és vágott sérülések miatt.
A gyilkos azonban azt már nem látta, amikor a felesége életért küzdöttek a mentők.
Tettét követően elmenekült a helyszínről, és magával vitte a feleségével közös gyereküket is. A 4 éves kisfiút a férfi egyik ismerősénél találták meg csütörtök délelőtt.
Úgy tudjuk az apa azt mondta az ismerősének, hogy egy óra múlva eljön a gyerekért, de a szökésben lévő férfit azóta sem látták.
A környéken lakók jól ismerték a családot, de a fiatal asszony halála annyira megdöbbentette őket, hogy kamera előtt senki nem akart nyilatkozni. Azt azonban elmondták, hogy értetlenül állnak a gyilkosság előtt, mert a férjet csendes, nagyon rendes embernek ismerték.
Kilométerekkel a gyilkosság helyszínétől is kutattak a rendőrök, akik speciális kutatókkal fésülik át a terepet. Úgy tudjuk a nyomkereső kutya vitte oda őket egy táska szagmintája alapján, illetve a gyilkos telefonjának cellainformációja is ott szakadhatott meg. Azt, hogy a férfi miért végzett feleségével még nem lehet tudni, illetve azt sem, hogy készült-e a gyilkosságra. Az viszont biztos, hogy a rendőrök hajtóvadászatot indítottak utána.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen