
Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra
Mint arról korábban beszámoltunk, hatalmas robbanás történt nagypéntek hajnalán Budapest XI. kerületében, a tűzoltók hat járművel vonultak ki a helyszínre, A Kruspér utcai társasház harmadik emeleti lakásának egyik fala is kidőlt, ami miatt az időközben keletkezett tűz a másik lakásra is átterjedt. A tűzoltók a romok átkutatása közben egy mozgáskorlátozott nő holttestét találták meg, két másik sérültet pedig a mentők kórházba szállítottak. Az ott lakók az eset után közel hét órával térhettek vissza otthonaikba.
Állítólag kávét főzött a lakásban hajnalban az idős férfi, amikor a gázszivárgás miatt valami berobbant. A szomszédban élő, közel 100 éves asszonyra pedig rádőlt a fal. Sajnos a hallása nagyon rossz volt, így esélye sem volt, hogy valahogy megmenekülhessen
– mesélte a Blikknek Tóth Erzsébet, a ház egyik lakója. Az áldozatot, Ilonka nénit az önkormányzbat látta el étellel és itallal és állítólag már évtizedek óta le sem jött az emeletről. Egy másik lakó a lap kérdésére elmondta, sokkoló volt a nagy tűz és a kétségbeesett segélykiáltások. A szemtanú szerint a kávét főző férfira a ruha is ráégett, úgy szaladt ki a házból.

Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Az épületet az áramszolgáltató, a két lakást a gázszolgáltató leválasztotta a hálózatról. A társasházat statikus fogja megvizsgálni, hogy lakható maradt-e. A tűz keletkezési körülményeinek kivizsgálása érdekében tűzvizsgálat indult.
További részletek a Tényekben péntek este 18.00-kor a TV2-n!

Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra

Kisfiút akart megerőszakolni a vácdukai játszótéren, tagad, nyilatkozott a nővére

Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki

Nem indít és nem fogad járatokat a Liszt Ferenc Repülőtér

Halálos tragédia - iskolaudvaron landolt egy mentőhelikopter Mélykúton

Fotók érkeztek, durván kiégett egy kamion az M5-ösön

111 riasztás egy nap alatt – Itt az elmúlt 24 óra mérlege

Figyelmeztet mindenkit a rendőrség

Gyerekek is megsérültek egy részeg miatt a 31-esen

Narancssárga riasztás lépett életbe, mutatjuk, hol van nagy veszély

Életet mentett a mentők új, videós távdiagnosztikai rendszere

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK