
Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK
A tárcavezető a Korean Airlines ünnepélyes eseményén arról számolt be, hogy a légitársaság a tervek szerint heti két járatot indít kezdetben a két főváros között, majd ezt jövő nyáron heti háromra bővíti.
Beszédében a kétoldalú együttműködést méltatta, kiemelve, hogy mára a dél-koreai vállalatok alkotják hazánkban a harmadik legnagyobb beruházói közösséget, a kereskedelmi forgalom értéke elérte tavaly az ötmilliárd dollárt és így rekordot döntött, majd az idei első hat hónapban is húsz százalékkal nőtt.
"Ebben a küzdelemben egy ellenfelünk van, ez pedig a távolság, hiszen több mint nyolcezer kilométer a távolság a két főváros között, de büszkén jelenthetjük ki, hogy ma ezt az ellenfelünket is le tudtuk győzni" - fogalmazott.
Majd hozzátette, hogy a járatindítástól a turisztikai forgalom jelentős növekedését is várják, miután az idei évben 22 ezer dél-koreai látogató több mint 100 ezer vendégéjszakát töltött Magyarországon, ami elérte a koronavírus-járvány előtti szintet.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy 2019-ben és 2021-ben is Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra. Szavai szerint jól látható, hogy a kelet-ázsiai ország tőkeerős, fejlett technológiai színvonalat képviselői cégei egyre inkább felfedezik maguknak a magyar beruházási környezet adta lehetőségeket, ami kulcsfontosságú a hazai gazdasági növekedés fenntartása szempontjából.
Ezzel kapcsolatban kitért arra is, hogy ráadásul ezek a beruházások főként a gazdaság gerincoszlopának számító autóiparhoz kapcsolódnak, amelynek elektromos forradalma terén Magyarország így globális vezető pozíciót tudott kivívni magának. "Nálunk találkozik a német elektromos autógyártás és a keleti elektromos akkumulátorgyártás" - húzta alá.
"Ma, amikor a világgazdaságnak újabb fekete időszakában vagyunk, különös jelentősége van a kiszámítható, megbízható partnerségeknek, különös jelentősége van a nagy méretű, nagy mértékű és sok munkahelyet létrehozó beruházásoknak" - hangsúlyozta.
"És abban is biztosak vagyunk, hogy azzal, hogy a két ország közötti kapcsolat fizikailag is sokkal szorosabbá és könnyebbé válik, a magyar-koreai gazdasági együttműködés sikertörténetének könyvébe még egy újabb fejezetet írhatunk majd" - tette hozzá.
A miniszter a keleti nyitás stratégiáját általában véve is sikertörténetnek minősítette, és kiemelte, hogy 2010 óta 49 százalékkal nőtt Magyarország kereskedelmi forgalma a tőle keletre eső világgal és 45 százalékkal bővült az oda irányuló export.
Ennek kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy 2018 óta már a világszerte végrehajtott beruházások több mint felét keleti tőkéből finanszírozzák.
MTI

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson