
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A rabok a koronavírus elleni védőoltás második adagjának megkapását követő 15. naptól fogadhatnak látogatót, ha panasz- és tünetmentesek.
Azok a fogvatartottak, akik igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, a gyógyultnak nyilvánításukat követő 15. naptól élhetnek ezzel a lehetőséggel. A fogvatartotthoz egy időben kizárólag egy olyan felnőtt korú hozzátartozó érkezhet, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal. A látogatás teljes ideje alatt kötelező a szájmaszk viselése és az előírt szociális védőtávolság megtartása, valamint kerülni kell a közvetlen testi érintkezést. Látogatót havonta egyszer, legfeljebb 30 percre fogadhatnak a fogvatartottak.
A BvOP hozzátette: a látogatás újraindulása mellett továbbra is lehetőség van a digitális kapcsolattartásra. A Skype-beszélő havonta egy alkalommal, legfeljebb 30 perc időtartamban vehető igénybe. Az a fogvatartott, aki bármely okból nem tudja személyesen fogadni hozzátartozóit, legfeljebb heti két alkalommal, maximum 60 percben Skype-olhat
A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen