
Egy tini fosztotta ki fél Vácot, íme a mesterterve
Berki, még 2018-ban okozott balesett, amikor büntetőfékezett egy busz előtt, a BKV-járat pedig belehajtott az autójába. A celeb többszöri tárgyalás után sem tudta meggyőzni a hatóságokat ártatlanságáról, ezért ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért rá.
Az influenszer a péntek reggeli tárgyaláson a tárgyaló teremben közölte, hogy nem tudta átvenni a vádiratot, illetve későbbiekben új védője lesz, így nem tudott felkészülni a tárgyalásra, és halasztást kér. Az előkészülő ülést nem tartották meg, így a tárgyalás véget ért.
Berki a bíróságon tudta meg, hogy a baleset sértettje polgárjogi igényt is benyújtott, ám erre várni kell a következő tárgyalásig, ami június 4-én lesz.
Berkinek jelenleg nincs jogosítványa, de a bíróságon jelezte, hogy szeretné kérvényezni, hogy visszakapja. Amit azzal indokolt, hogy felesége, Berki Renáta várandós, valamint hogy kislánya, Berki Natasa Zselyke több mint 50 kilométerre lakik tőle, nehezen megoldható, hogy iskolába vigye - olavsható a Blikk cikkjében.
A címlapfotó illusztráció

Egy tini fosztotta ki fél Vácot, íme a mesterterve

Videóra vettek egy balesetet okozó ámokfutót Kótajon

Beteg, idős asszonytól rabolták el a gyógyszerpénzt Kazincbarcikán

Kiderült, miért lőttek be az óvoda ablakán Solymáron

Tömegverekedés Királyegyházán, elfajult a majális - Videó

Felhívta a családot Till Tamás gyilkosa, megrázó részletek derültek ki

Megható videó, így köszöntötték az édesanyákat a rendőrök, tűzoltók, katonák és mentők

Kigyulladt egy családi ház és két autó Albertirsán

Kisbaba életéért küzdöttek a budapesti Pesterzsébeten

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban