
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A budapesti Honvédkórházban küzdenek az életéért annak a 19 éves fiatalnak, aki egy tehervagonra mászott fel csütörtökön az egri vasútállomáson. A mozdonyok feletti vezetékekben hatalmas, 25 ezer voltos feszültség van, a végzős gimnazista fiút brutális áramütés érte, majd lezuhant a vonatról. Úgy tudjuk, teste 60 százaléka megégett.
A Tények megtalálta a Heves vármegyében élő családot. A sokkos édesapa épp a kórházba indult, kamerán kívül elmondta, hogy mélyaltatásban tartják 19 éves fiát. Pénteken pedig CT vizsgálatot végeztek az orvosok, hogy kiderüljön a fiú belső szervei is sérültek-e. Egy szintén a településen élő rokon szerint, mindenki értetlenül áll a történtek előtt, a kitűnő tanuló fiúra nem jellemző, hogy életveszélybe sodorná magát.
Se nem drogozik a gyerek, se nem iszik! Semmise, hogy gondolkozott ilyenről, nem is tudjuk... sajnos
– mondta Tar Antal.
Nagyon félnek, hogy felépül-e a fiú a hatalmas áramütés után.
Nem tudunk mit csinálni! Hogy azt most jobban lesz-e ez a gyerek, vagy nem lesz... ezt nem tudjuk!
– tette hozzá.
Úgy tudjuk a fiatal társasága fotókat akart készíteni a vonattal a háttérben, de a szórakozásból majdnem tragédia lett. A középiskolás felmászott az egyik kocsi tetejére, hogy belenézzen, ekkor érte a brutális erejű áramütés. A baleset mindenkit lesújtott a községben.
A szülei is olyanok, hogy nagyon jó gyerekek! Minden. Úgyhogy a faluban mindenki sajnálja nagyon!
– fűzte hozzá Tar Antal.
Információink szerint egy neves egri gimnáziumba jár az áramütést szenvedett fiatal, egyetemre készült. Osztálytársait és tanárait is megdöbbentették a történtek, és bíznak a felépülésében.
A MÁV pénteken egy közleményben újra felhívta a figyelmet arra, hogy a vasúti felsővezeték akkor is életveszélyes, ha nem érnek hozzá, aki 2 méteren belül megközelíti, halálos áramütést szenvedhet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen