
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az M1 tudósítója a helyszínről bejelentkezve elmondta: a sérült autóbuszt már elvontatták, az autópályát megnyitották a forgalom előtt.
Egy 56 éves férfi meghalt, 23 súlyos és közepesen súlyos sérültet kezelnek kórházban. Ők arc-, gerincsérüléseket, medence- és végtagtöréseket szenvedtek. Több emberen kellett életmentő műtétet végrehajtani, két sérült mélyaltatásban van. A tudósító tájékoztatása szerint a sérülteket szakszerűen és gyorsan látták el.
A könnyebb sérülteket a malackai (Malacky) tűzoltólaktanyában kialakított krízisközpontba szállították, ahol pszichológusok és orvosok foglalkoztak velük. A 38 könnyebb sérült közül 19 embert szállítottak kórházba, a többiek 18 óra után mentesítő busszal elindultak Magyarországra.
Az M1 hétfő esti Híradójában elhangzott, hogy a budapesti és miskolci embereket, feltehetően nyugdíjasokat szállító busz teljes sebességgel belerohant egy kamionba, amely épp az autópálya melletti pihenőhelyről hajtott vissza a sztrádára. Az ütközés után a busz összeroncsolódott, az úttesten hevertek az utasülések, a kamion rakománya az útra borult. Mint beszámoltak róla, a közösségi oldalakra feltöltött videón jól látszott, hogy a kamion az árokba csúszott.
Információink szerint a busz 100 kilométeres sebességgel, fékezés nélkül rohant a román kamionba.
Tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra
Az utasok közül 18-an indultak el hétfő este és érkeztek meg Magyarországra. Amint a többi sérült hazaszállítható állapotban lesz, az Országos Mentőszolgálat - az orvosi protokoll szerint - segítséget nyújt a hazaszállításukban.
MTI
Korábbi tartalmak:
Újabb hírek és fotók érkeztek a halálos magyar buszbalesetről

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen