
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szerdán elrendelték a letartóztatását annak a háziorvosnak, aki 2022 januárja és 2023 áprilisa közöttellenszolgáltatásért cserébe írt fel páciensének és családjának vényköteles, nyugtató hatású anyagokat tartalmazó gyógyszereket – derült ki a Budapest Környéki Törvényszék közleményéből.
Az orvos vizsgálat nélkül, pénzért cserébe juttatta veszélyes gyógyszerekhez az „ügyfeleit”, kihasználva ezzel a páciensek gyógyszerfüggőségét.
Alkalmanként és személyenként így 3-8 doboz – dobozonként 100 tabletta - tablettát írt fel a szakember legalább 2-5 ezer forintért.
Kevesebb mint másfél év alatt összesen 485 alkalommal írt fel vényköteles, nyugtató hatású gyógyszereket a betegének és 449 alkalommal annak feleségének.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ezen felül pedig a rendelése során legalább további három betegtől fogadott el – az egészségügyről szóló törvény szerint tiltott – hálapénzt.
A rendőrségi nyomozás szerint a szakembernek hosszabb ideje származott bevétele az orvosi hivatásával való visszaélésből, ezért szabadlábon hagyása esetén újabb, hasonló bűncselekményt követhet el.
Így ennek fényében – bűnismétlés veszélye miatt – az ügyészség szerdán elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróság határozatáig, legfeljebb 2023. október 7-ig.
A döntést az ügyész, az orvos és a védője is tudomásul vette, így a végzés végleges és végrehajtható.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen