
Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban
Ítéletet hoztak annak a férfinak az ügyében, aki tanítványával együtt zuhant le a Miskolci Repülőtéren, amikor vitorlázórepülő oktatáson vettek részt – írta csütörtökön a BOON.
Információk szerint a vádlott 2020 júliusában a növendékeknek az úgynevezett csörlőüzemű felszállást tanította. Az emelkedés során azonban a szerkezet elromlott és a csörlőt, valamint a gépet összekötő kötél elszakadt.
Az oktató ekkor rosszul határozta meg az emelkedési szöget, így a gép nem érte el a szükséges sebességet és zuhanni kezdett, majd a földbe csapódott.
Az elöl ülő tanítvány maradandó fogyatékosságot, a mögötte utazó oktató pedig 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A vádlottat légi közlekedés veszélyeztetésének vétsége miatt találták bűnösnek, ezért két évre próbára bocsátották. Az ítélet nem jogerős.

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak