
Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni
Országgyűlési képviselőjelöltek állításához gyűjtött aláírásokat az utcán egy párt a 2022-es parlamenti választások előtt. A szervezet megállapodott egy biztonsági céggel, amely a bérelt sátrakhoz helyszínenként két-két embert biztosított – derül ki a Fővárosi Főügyészség hétfői közleményéből.
Budapesten, a Deák Ferenc téren két őr teljesített szolgálatot 2022. február 15-én este. A hideg miatt egy nyílt égésterű, gázüzemű hőkandeláberrel fűtötték a sátrat, az oldalfalakon a cipzárakat felhúzták, csak addig nyitották ki, míg ki-bejárkáltak.
A fűtőtestnek betudhatóan odabent túlságosan felszaporodott a szén-monoxid, és a két férfi életét vesztette.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
A tragédiáért a cégvezetőt tették felelőssé, ugyanis nem tartott munkavédelmi oktatást, nem ismertette a gázkészülés üzemeltetésére vonatkozó szabályokat, és a szellőztetés szükségességére nem hívta fel a figyelmet, noha az éjszaka folyamán személyesen ellenőrizte a munkakörülményeket.
A most 72 éves férfi ellen halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat az ügyészség, illetve végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés és biztonsági cég vezetésétől határozott időre történő eltiltás kiszabását indítványozta.

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta