Újabb drogbandán ütött rajta a rendőrség

Közel 100 rendőr, 39 szolgálati autóval indult 7 különféle helyszínre, hogy véget vessenek egy kábítószerrel kereskedő bűnszervezetnek. Azóta mindegyiküket letartóztatták.

A police.hu közleménye szerint hónapokkal korábban büntetőeljárás indult a ceglédi rendőrségen. Kivizsgáláskor újabbnál-újabb vádlott férfi került célkeresztbe. Az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja miatt folytatott nyomozás egy idő után megváltozott, miután a szerekre, illetve a terjesztésben közreműködőkre is fény derült.

A rajtaütést június elejént tervezték meg a rendőrök. Az összehangolt akció június 16-én kora reggel indult lehetőséget nem adva a menekülésre.

A társaság egyik tagja, a 32 éves B. Ferenc elfogására a TEK-re volt szükség, miután kiderült, hogy a férfinél fegyver van. A gyanúsított, illetve a többi kereskedőt is mind megbilincselték, majd kihallgatták őket.

A technikusok átvizsgálták a helyszíneket. A közlemény szerint a házkutatás során több mint fél kiló kábítószert találtak. Rátaláltak közel 1 millió forintra, emellett 53 eszközre, köztük telefonokra, digitális mérlegekre, laptopokra, amik a bizniszhez voltak szükségesek.


A bűnözők közül egyedül H. József otthonában nem talált semmit a rendőrség. Később viszont több tudatmódosító szerre bukkantak rá a munkahelyi szekrényébe elrejtve.

A szereket, köztük amfetamint és marihuánát minimum fél kilós adagokban külföldről szállították az országba, amit üdítők, vagy ételek nevével láttak el.

Vallomást nem mindenki tett, többen csak a fogyasztást ismerték el. A hét férfit letartóztatták bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt, az eljárást azonban folytatja a ceglédi rendőrség.

2023. június 23. 13:40
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family