Újabb döntéseket jelentett be az operatív törzs

 Újabb nyolc, terület- és gazdaságfejlesztési intézkedésről döntött a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a testület pénteki ülését követően.

Szijjártó Péter közölte: infrastrukturális és logisztikai fejlesztéseket valósítanak meg Komáromban, Gödön, Dunakeszin és Nyíregyházán, felgyorsítják a hajdúnánási MotoGP pálya építését és megkönnyítik a szabadalmak bejegyzését, a külföldön szerzett diplomák elismertetését, valamint az informatikai szakemberek letelepedését Magyarországon.

Mint elmondta, Komáromban, ahol Európa egyik legnagyobb elektromos akkumulátorokat gyártó kapacitása jött létre egy nagy koreai beruházás nyomán, jelentősen fejlesztik a város közlekedési infrastruktúráját; elkerülő utat építenek és vasútvonalat modernizálnak.

Döntöttek a Nyíregyháza melletti ipari park továbbfejlesztéséről is annak érdekében, hogy újabb beruházók betelepülését tegyék lehetővé. Gödön, ahol szintén a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyára működik, a város mellett egy ipari innovációs fejlesztési területet hoznak létre.
Dunakeszin pedig egy olyan modern vasúti átrakót létesítenek, amely biztosítja a Budapesttől északra található ipari körzetek logisztikai igényeinek kielégítését - fűzte hozzá.

Olyan döntést is hoztak, amely segíti a külföldön diplomát szerzett, jól képzett magyar fiatalok hazatérését, olcsóbbá és gyorsabbá teszi diplomájuk magyarországi elismerését. Az állami hivataloknak mindössze egy hónapjuk lesz arra, hogy a szükséges igazolásokat kiadják az oklevelek elismeréséhez - ismertette a részleteket.

Szijjártó Péter szerint a globális innovációs versenyben az egyik legfontosabb szempont, hogy egy országban hány szabadalmat jegyeztetnek be. Ebben a helyzetben a szabadalmak fenntartási díjának részbeni eltörlésével, csökkentésével segítik a találmányok bejegyzését. Döntöttek arról is, hogy kedvező feltételeket ajánlanak a "digitális nomádok", vagyis azon globálisan keresett, magasan képzett szakemberek magyarországi letelepedéséhez, akik már-már a "sci-fi kategóriába" sorolhatóan, egyébként helyhez nem kötötten végzik a munkájukat.

Ugyancsak fel akarják gyorsítani a Hajdúnánás határában épülő MotoGP pálya megvalósítását annak érdekében, hogy 2023-ban már versenyt lehessen rendezni a pályán - tette hozzá Szijjártó Péter.

 

Mint hozzáfűzte, ezek az intézkedések azért szükségesek, mert hétről-hétre élesedik a gazdasági verseny. A járvány utáni új világgazdasági korszak első időszakában dől el, hogy mely országok válnak az új korszak nyertesévé.

"Ebben a versenyben mi magyarok jól állunk, de nem dőlhetünk hátra. Hétről hétre újabb és újabb intézkedéseket kell hoznunk, újabb és újabb érveket kell adnunk a beruházók kezébe, hogy miért ide, Magyarországra jöjjenek. Mert ezeken a beruházásokon múlnak az új munkahelyek, az új munkahelyeken múlik a gazdasági teljesítményünk növekedése és ezen múlik, hogy meglesz-e az 5,5 százalékos GDP növekedés az esztendő végére, amelynek nyomán a jövő év elején visszaadhatjuk a családoknak a befizetett személyi jövedelemadójukat" - fogalmazott Szijjártó Péter.

MTI

2021. július 23. 09:16
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
Elképesztő horrorkaravánt vettek videóra az M7-esen
Több horrorkaraván láttunk már, de ilyet még sosem.
Nyitrai Zsolt: akadálymentes a Voks 2025 online felülete
Akadálymentes a Voks 2025 online felülete, így a siketek és nagyothallók, valamint a látássérültek is elmondhatják v...
Mentőhelikopter sietett a kerti zöldhulladék égetéshez Hódmezővásárhelynél
Megsérült egy nő és egy férfi is, mindkettejüket kórházba szállították.
Megint egy ünneplő a tömegbe hajtott egy autós, többen megsérültek
Négy ember megsérült, ketten közülük súlyosan a délkelet-franciaországi Grenoble-ban, amikor egy autó a Paris Saint-...
Saját nagymamája molesztált egy 10 éves kisfiút Alsózsolcán
A nő hajnalban ment oda az alvó gyerek ágyához, lehúzta a nadrágját és molesztálni kezdte, amikor pedig ellenkezett,...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.